A blogom kábé három hónapja működik, és szerencsére van annyi olvasója és kommentelője a bejegyzéseknek, hogy néhány következtetést le tudjak vonni. Plusz ehhez jönnek még hozzá a magánban elmondott vélemények. Két kritika hangzott el főleg, az egyik leginkább az elején: ne csak kritizáljak. Oké, ez jogos felvetés volt, úgyhogy azóta igyekszem írni a pozitív fejleményekről is. Márcsak azért is, mert mint lakónak nekem sem az az érdekem, hogy örökké káosz legyen itt. A másik kritika, hogy derítsem ki egy-egy dologról a másik fél (vagyis a KÖKI Terminál) véleményét is, illetve nem csak a véleményüket, hanem a döntéseik okát.
És a kacskaringós bevezető után végre megérkeztünk az egy szóval kifejezhető lényeghez: mozi! Miért nincs mozi? - ez az egyik leggyakrabban elhangzó kérdés a Facebook-oldalunkon és a kommentek között is az utóbbi időben. Például Relaxferi nicknevű olvasóm írta a kalandparkos posztnál: "Én Vecsésen lakom, és alig vártam hogy végre ne kelljen a Nyugatiig utaznom egy jó mozi miatt. Erre tessék, mozi nuku:( A kalandpálya már nem nekem való mert leszakadna alattam,a gyerekeknek jó lesz, de egy jó mozi nagyon kéne a közelben, nem tudom miért pont az marad ki???"
Úgyhogy fogtam magam és úgy döntöttem újabb színt viszek be a blogba. Megkérdezem az illetékeseket. Ez nagyon hasznos dolog a mezei bloggernek, mert ha válaszolnak, akkor azt tudom kiposztolni, ha meg nem, akkor azt, hogy basztak válaszolni.
A KÖKI Terminál válaszolt, és még csak nem is félvállról. Úgyhogy hajrá, akinek további kérdései vannak, az küldje el nekem, vagy tegye fel kommentben.
László Márton, pénzügyi és Kereskedelmi igazgató válasza: