Darth Vader sem volt mindig velejéig romlott, HókuszPóknak is volt gyermekkora, és Kiszel Tünde is aktmodellként kezdte (jó, ezt inkább hagyjuk). A KÖKi sem volt mindig közlekedési csomópontnak álcázott szeméttelep, illetve szeméttelepnek álcázott közlekedési csomópont. Arról már írtam, és fogok is, hogy az űrállomás-szappantartó a maga korában nem csak modern, de viszonylag tiszta, világos épületnek számított.
Az a baj, hogy egy bazi nagy építmény nem olyan, mint - teszem azt - a képregények, amik antikváriumokban meg padlásokon rejtőzhetnek csendesen addig, amíg hirtelen föl nem fedezik őket, le nem csapnak rájuk a gyűjtők, le nem porolja őket a közvélemény, és ki nem bontakozik a Korcsmáros-kultusz, Sebők-kultusz. Az épületeknek csak egy életük van. A "korszak legérdekesebb építményét" (a Fövarosi.blog mondja ezt) először hagyták lerohadni, aztán lebontották, és újabb húsz év múlva esetleg majd lehet sajnálkozni, hogy mégse kellett volna.
Mission-Team fotója az Indafotóból beágyazva.
A lényeg, hogy a Kővári György és munkatársai által tervezett felüljáró pirosra festett acélgerendái között, a fekete pöttypadlón 1980. március 29-én sétálhatott végig először a nagyközönség, az építkezés persze már 1978-ban elkezdődött. Ez egy más KÖKI volt. Ha valaki a nyolcvanas évek KÖKI-jét járta be, még nem gyötörték utána hónapokig rémálmok. Először is a felüljáró buszpályaudvar felé eső, kissé előreugró részén hatalmas üvegablakok engedték be a fényt, az üvegablakokkal szemben pedig műanyag székek sorakoztak, mint egy üdülőhelyen a napozószékek (ide jött később a gyógyszertár). A nyolcvanas években hajléktalanok ugyan még nemigen költöztek be az ilyen helyekre, de a vandálokat már akkor is vonzották a műanyag székek. Végül is érthető, hiszen a piros acélgerendákat szétrugdosni nem csak fájdalmas lett volna, de sok időt is vett volna igénybe, úgyhogy maradtak célpontnak a műanyag ülések. Azaz a székeken akkor sem mindig lehetett ücsörögni, de ez mindegy. Ezen a részen állt egy újságárus is, telefonfülkék és BKV-pénztárak. Meg persze a klotyó. A nyolcvanas években és a kilencvenes évek elején még tudtam innen telefonálni - a telefonfülkékből, nem a klotyóból -, később már nem, mert a fülkékbe beköltöztek a hajléktalanok. A felüljáró mindkét végén ugyanis telefonok sorakoztak, ha valakinek nem rémlene.
Kvazimir gyűjtése, beágyazva az Indafotóról.
A folyósón magán akkoriban még nem álltak egymás hegyén-hátán üzletek, hanem csak ABC és maximum még Büfé, falatozó, aminek száraz zsömléi és zöldes szalámijai közé persze egyikünk se vágyik vissza, de a későbbi káoszhoz képest mégiscsak egy idilli állapot volt. És amíg a szépen tervezett, belül neonnal kivilágított tájékoztató táblák is újak, frissek, ropogósak voltak, addig az egész összhatás egységesebbnek hatott, nem volt gáz a KÖKI-n keresztül hazamenni.
A buszpályaudvar is kicsit másképp festett régen. A műkő növénytartókban virágokkal és díszbokrokkal próbálták zöldebbé tenni a térséget, a piros színű többszögletű pavilonokban pedig könyvesbolt, fagyis, újságos, virágos látta el szellemi és lelki táplálékkal az itt átvonulókat.
A következő posztban folytatjuk a kilencvenes évekkel.
