Köki

Hiába jó terepe a blogírás a füstölgésnek meg dühöngésnek, de azért szeretnék kiábrándítani mindenkit, aki félreértésben van: kifejezetten szeretem, ha olajozottan mennek a dolgok, ha nem basznak ki velem, és ha nem kell kritizálni. Ja, és ha elektronmikroszkóppal sem találok csomót a kákán, akkor is marad megírandó témám elég, szóval nem vagyok rászorulva bloggerileg, hogy a nyakamig érjen a szar és onnan tudósítsak.

Ezek után nézzük, hogyan oldotta meg reggel a BKV a vágányzár miatti erőteljes forgalomváltozást. Hosszabb lett-e az út, nagy-e a szívás? Először is kezdem ott, hogy már a metró felé menet rájöttem, hogy időt takarítok meg azzal, hogy nem kell elbandukolnom a metróállomásig, mert már a Vak Bottyánnál buszra szállhatok. Feltéve, ha jön a busz és lesz rajta hely. A kiszélesített Vak Bottyánon szerencsére nem olyan nagy még a forgalom, úgyhogy át lehet rajta kelni, dacára annak, hogy megint teljesen idióta helyre festették föl a (ideiglenes) zebrát. A buszmegállóban zöldmellényes forgalomirányítók/biztonsági őrök álltak, hogy informálják azokat, akik nincsenek képben. Már oda is akartam menni az egyikükhöz, hogy teszteljem, mit mond, de be is futott az első busz. Kevesebb mint egy percet álltam a megállóban, úgyhogy ezzel eddig semmi gáz, a buszon is volt hely sok. A buszon vadiúj tábla volt, rajta a végállomásként Határ út szerepelt! A busz 4 perc alatt ért a Határ útra, és az aluljáró lépcsőjéhez egészen közel rakott le, úgyhogy itt sem volt óriási az időveszteség. Ráadásul útközben megtekinthettük a másik nagy kispesti gödröt, okulásképpen, hogy örüljünk annak, hogy egyáltalán van építkezés, és hogy van miatta vágányzár, mert járhattunk volna ígyebbül is.

Most már tényleg, de komolyan, és igazán. Nem mondom, hogy itt a várva várt pillanat, de holnap tényleg lezárják a metrót a KÖKI és a Határ út között a BKK közleménye szerint. Ha valaki esetleg nem követte volna az eseményeket, annak kedvéért elmondom, hogy ennek eredetileg múlt hét csütörtökön kellett volna megtörténnie, de akkor a BKV beintett és azt mondta, ilyen körülmények között (lásd közlekedésbiztonság és húgyos konténerek) nem lehet felforgatni a forgalmat.

A legújabb közlemény szerint holnaptól augusztus 24-ig kell pótlóbuszoznunk a jó öreg (szó szerint), szétesőfélben lévő, negyvenfokos metrókocsik helyett. Ma reggel amúgy a metróállomáson annyit láttam, hogy két kicsi plakát búslakodott a metró bejárat kihajtott üvegajtaján, tehát úgy elhelyezkedve, hogy ne nagyon vegye észre senki. Se röplap, se bemondó, semmi más nem tájékoztatott arról, hogy holnapra tették át a nagy leállást. A sárga színű ideiglenes útburkolati jelzések viszont ott virítottak a Vak Bottyánon.

Hazafelé jövet láttam, hogy a gipszkarton labirintus falaira is raktak ki plakátokat, de nem tudom, miért ilyen kicsi méretben tervezték meg őket:

A forgalomváltozásról itt lehet bővebben olvasni, ugyanitt elég jó, áttekinthető térképeket is találtok.

A nap híre, hogy mégis marad egy ideig a metró. Ha már annyira megszoktuk... Mielőtt rátérnék a különböző híresztelésekre, közleményekre, azelőtt elmondanám gyorsan személyes tapasztalatomat. Először is tegnap azt láttam, hogy a Vak Bottyán utcának az a szakasza, ahol a buszmegállónak lennie kell majd, félig kész állapotban van, ráadásul a megálló egy része le is van kerítve a gyalogosok elől. Sem a félkész út, sem a buszmegálló nem tűnt olyannak, ami nagy forgalom lebonyolítására alkalmas lenne mától. De nem csak az alkalmasságról van szó, hanem arról is, hogy az égvilágon semmi nem jelezte, hogy másnaptól itt lesz a metrópótló megállója! Amúgy a BKK közleménye tegnap este 10 óra után került ki az oldalukra, tehát szerintem ők már aznap, 15-én tudták, hogy sztornó.

(Zárójelben jegyzem csak meg, hogy a metróállomáson egy kicsi, szemmagasság alatt elhelyezett plakáton kívül semmi nem utalt arra az elmúlt napokban, hogy itt valami változni fog. Sem bemondó, sem röplap, sem nagy térkép, semmi. Hogy ez előrelátás, vagy balfaszság...?)

Nem fogunk mozizni és pattogatott kukoricát majszolni a KÖKI Terminálban, habár sokáig úgy volt, hogy a bérlők között egy multiplex is lesz, ami magyarul annyit jelentett volna, hogy Kispesten 10 év után megint nyílt volna mozi (2000-ben zárt be a Hunyadi). Szóval mozi, az mégsem. Nincs ezen mit csodálkozni, évek óta látjuk az egyre homorúbb látogatottsági görbéket, és olvassuk a híreket, hogy éppen mekkora ívben kerülik el a mozikat a nézők. Az okokat is tök fölösleges felsorolni, mindenki kívülről fújja: videó, dvd, internet, drága jegyek. Sajnálom én is a szélesvásznat, de a kongó és nem túl látogatott multiplex helyén tényleg jobb egy kalandpark, még akkor is, ha a KÖKI-t már most is sokan annak érezzük.

Sőt úgy tudjuk, hogy a multiplex helyén focipálya lesz, vagyis fedett sportterem, amit bárki kibérelhet focizásra, kosárlabdára, vagy csak azért, hogy óbégatva ide-oda rohangáljon benne. És ha már rohangálás, a pláza tetején futópálya is lesz.

Egyébként ha már a moziknál tartunk, retrózzunk egy picit, hiszen a retrózás olyan, mint az evés meg az ivás, mindig lehet rá jó ürügyet találni.

Kép forrása Városjáró blog galériája.

Csütörtökön reggel munkába menet szerintem sokakra vicces pünkösdi meglepetés vár. Június 16-ától nem jár a metró a KÖKI-n, méghozzá egészen augusztus 19-ig a végállomás átépítése miatt. Augusztustól viszont remélhetőleg egyre közelebb kerülünk egy olyan rendezett állapothoz, amit akkor láttunk utoljára, mikor 1980-ban átadták a felüljárót. A BKV módosítani fogja járatait, úgyhogy azoknak, akik eddig busszal közelítették meg a KÖKI-t talán nem lesz akkora szívás, mint azoknak, akik itt laknak és innen indulnak. Azt viszont kíváncsian várom, hogy a lezárásig milyen módokon és milyen intenzíven teszik közzé ezt a baromi nagy változást, felfordulást, bemondják-e a metrókocsikban, állomáson, lesznek-e plakátok, röplapok stb? Eddig ennek sajna nem sok nyomát láttam.

És akkor lássuk, ki mekkorát szív.

Friss fejlemény, hogy pár hete elkezdték a majdani új átjáró munkálatait, amelyeken keresztül a metrótól eljutunk a Terminálba. Találtam ugyanabból a szögből egy régi fotót (2009. márciusi), össze lehet hasonlítani a látványt. Érdemes lesz lőni egy képet ugyanerről a pontról majd akkor is, ha minden felépült.

Három évvel ezelőtti helyzet. Tevan Imre fotója az Indafotóról beágyazva. 

Hiába volt rusnya, koszos, büdös és visszataszító a Köki, még erről is készültek szép képek, filmek, festmények, grafikák. A Hét műtárgya című sorozatunkban most olyasmit tehettek, amit amúgy ritkán: gyönyörködhettek a Kökiben.

Mai képünk LoviGabi képe az Indafotóról: 

Vagy végén, attól fögg, honnan nézzük. Szóval a KÖKI felől nézve az első száz-százötven méteren ki van kapcsolva a közvilágítás. Természetesen pont ott, ahol teljesen föltúrtak mindent, sötétben elég izgalmas volt ott végighaladni. Jó, jó, tudom, most jönnek a magyaros érvek, hogy "egy építkezés az ilyen", "ezt csak így lehet csinálni", "örüljünk, hogy rend lesz végre", "ez egy dizájnstúdió munkája", "különben is a kispestieknek minek villany, mikor amúgyis is sötétek".

Szóval tudom, hogy túl sötéten látom a dolgokat (ezúttal szó szerint is), de azért megkérdezném: nem baszott el itt valaki valamit?

Kellett nekem az egyik posztban azon viccelődni, hogy lassan ultrahanggal fogunk tájékozódni. Lehet, hogy valaki komolyan vette és azt mondta, ja jó, ha ők átálltak ultrahangra, akkor ne fogyasszuk fölöslegesen az áramot. 

Képet nem lőttem, minek, a sötétet mindenki maga elé tudja képzelni. 

Az alábbi videó a KÖKI kutatóknak olyan, mint az Ómagyar Mária siralom az irodalmároknak, vagy a Nagyszentmiklósi kincs a régészeknek. A legjobb szocialista brigád természetes, hogy ezen a tájon alkotott. És nem lehet nem elsütni azt a poént, hogy a félig megépült kőbánya-kispesti állomás jobban néz ki, mint most.

A videó réges régi, és emiatt kicsit hanghibás. Először az épülő Határ úti állomáson vagyunk, itt ismerkedhetünk meg a megilletődötten és tőmondatokban nyilatkozó Kun Béla brigáddal, majd megpillantjuk a fényt az alagút végén, és nem sokkal utána megdobbanó szívvel érkezünk be az éppen épülő Kőbánya-Kispest űr- és végállomásra.

A magyar közterületek olyanok, mint a hadseregek, legnagyobb ellenségük az időjárás. Nem, nem a szélsőséges időjárásra gondolok, nem töltött káposzta nagyságú jégdarabokra, Trabant méretű meteoritokra, nem az özönvízre, kétméteres hóra, hanem arra, hogy az időjárás mint olyan létezik. Néha leesik pár szem eső, télen hó, vagy néha két perce kisüt a nap. Ez már betesz mindennek. Az autóutak egy évszak alatt kátyúsdonak el, ha esik egy kis eső, akkor ráznak a trolik, mindegy, nem is folytatom.  

Azon jót röhögtem, hogy amint leesett az első nagyobb eső, a pláza és a metró közötti úton egyből 20-25 centi víz gyűlt föl. Nyilván a nagy terheléstől azon részen megsüllyedt az aszfalt, lehet, hogy a végén még kristálybarlangot is találnak alatta. Lőttem egy fotót, csak mire elkattintottam, addigra pont kihajtott a busz a pocsolyából, így nem látszik, milyen mély.

Nem, nem csak a negatívumokat látom meg, hanem a pozitív fejleményeket is. És igyekszem nem tudomást venni a keserű szájízről például akkor, amikor felfedezem, hogy a szélesebbre húzott Vak Bottyán utca egyik szélén már meg is építették az új járdát! Sok évtized után végre lesz egy normális járdánk Kispesten. Ez az egész kerületben ritkaság, hiszen 20-30 év alatt nem nagyon újították föl a járdákat. Pont ezért a keserű szájíz, hiszen ez megint azt jelenti, hogy a kerület vezetői erre saját erőből képtelenek voltak (igazából még azt a problémát sem voltak képesek kezelni az évek alatt, hogy a Vak Bottyánt és Katicát összekötő rövid útszakasz ne változzon tóvá minimális esőzés után.)

Na mindegy, szóval lesz szép új járdánk, de addig is, amíg megépítik, az úton, a forgalomban tudnak csak közlekedni a gyalogosok. Ma például felejthetetlen élményem az volt, hogy ha balra húzódok, akkor egy busz üt el, ha jobbra, akkor egy úthenger. De valahogy megúsztam - ezért kell sok James Bondot nézni.

A káosz, amiről múltkor írtam, csak egy dolog a KÖKI építkezéssel kapcsolatban, ami böki az itt lakók csőrét. A másik dolog az, hogy mi volt a pláza helyén. Ez persze az átutazókat magasról nem érdekli, inkább csak az itt lakókat.

Azon a területen, ahol most a beruházás épülget, egy elég nagy sportpálya, mellette pedig egy napközis tábor állt. A sportpálya a BKV Előre SC-é volt amúgy, később a tűzoltóság is használta gyakorlatozásra. A pályához egy kisvendéglő is tartozott kerthelyiséggel (ahogy az első posztnál Triumphator nicknevű olvasóm emlékezett: Kék Egér-nek hívták a vendéglőt), ahová be lehetett ülni Kőbányait inni, és talán még enni is valamit, és mindez a nyolcvanas évek elején-közepén még nem is volt kínos és lepukkant. Nyilvánvaló, hogy olyan formában a BKV pályát már nem lehetett fenntartani, ahogy az a kilencvenes évekre lerohadt, hiába a sok emlék, de a rusnya, omladozó betonkerítést, az elavult salakpályákat és az elhanyagolt, gazos betonlelátókat fölösleges lett volna megőrizni az utókornak. A napközis tábor épületét a kiserdővel viszont lehetett volna még használni sok mindenre. És el is érkeztünk a kulcsszóhoz: lerohadni. Visszatérő refrénünk a magyar történelem zivataros évszázadai során: "hagyták lerohadni". (Ehhez amúgy nem kell kizötyögni a 30 éves, szétesőfélben lévő metrószerelvényekkel Kispestig, sem visszautazni az időben, elég meglátogatni a Király utcát.)

Akik hétvégén is kénytelenek kirándulni a KÖKI labirintusban, azok lezárt állomással és ízléstelen sárga, narancssárga plakátokkal találkoznak, metróval nemigen. A sárga plakátok már régóta kint vannak, az olvasható rajtuk, hogy hétvégenként és esténként metrópótló busz szállítja az utasokat. A narancssárga felirat újabb, azon meg az van, hogy a metrópótló buszok az új peronon keresztül érhetők el.

A tájékoztatást a BKV szokás szerint minimálban nyomja, az tény, hogy kiírták, hogy az új peronon meg a nyúlon túl, de ahogy elnéztem, az emberek jó része bizonytalan és tanácstalan volt, engem öt perc alatt ketten is megkérdeztek, hogy merre kell menni, és ez szerintem jelent valamit. És naná, hogy láttam két eltévedt turistacsoportot is. Nem baj, az okostelefonokon van GPS, akiknek meg nem telik okostelefonra, azok tájékozódjanak ultrahanggal, ha már erre mászkálnak.

Azt szerintem senki sem bánja, hogy a régi KÖKI-hajléktalanszálló megszűnik és rendezettebb lesz a környék. (Hogy kár-e magáért a retró épületért, azon persze fogunk itt vitatkozni a blogon is, de visszaépíteni már úgysem lehet.) Egy valami viszont nagyon aggaszt, méghozzá a sávszélesítés. Ez ugye nagyobb forgalomat jelent, ami nagyobb zajjal, nagyobb bűzzel jár. Például a Szabó Ervin utca csak kétsávos, mégis hihetelenül zavaró a zaj és a por, a Vak Bottyánon most kétszer ennyi lesz.

A sávszélesítés már el is kezdődött, és ahogy azt előre sejteni lehetett, nem tudták úgy megoldani, hogy a gyalogosok ne szívják meg. Sikerült úgy föltúrni a Vak Bottyán két szélét, hogy leszorultunk (a már nem létező) járdáról az autóútra. Nem hiszem el egyébként, hogy nem lehetett értelmesebben megoldani, de tegyük föl, hogy tényleg nem, akkor is valami 'elnézést a kényelmetlenségekért' járna. Ha már a plázában fogok fogyasztani, és a sávszélesítés hosszabb távon is okoz kellemetlenségeket az itt lakóknak.

A KÖKI-t nem szokás a Hősök terével egy lapon emlegetni (ki tudja, miért), pedig neki is vannak szobrai, arcképcsarnoka, 'akikre büszkék vagyunk'-tablója, hősei. Figurák, akik itt vetették meg a lábukat a felüljáró fekete színű, pöttyös gumipadlóján, és ha nem is itt haltak meg, de innen tűntek el valahová. Az utókor óriási szerencséjére a Gerillagrill stábját is megihlette a KÖKI egyedülálló atmoszférája, kb a 2000-es évek közepén forgattak itt. Ha az emlékeinket megrongálta kicsit az idő buldózere, akár a felüljárót, akkor most visszautazhatunk a metróvégállomásra, a Szárnyas fejvadász sokat emlegetett utcai jelenetébe. És nem csak beleszippanthatunk képzeletben a felüljáró akkori illatbuborékaiba, nem csak megcsodálhatjuk csúcsra járatva Mos Eisley-t, hanem viszontláthatunk pár régi ismerőst az állandó lakói közül.

Hányat ismertek fel közülük?

A Káosz fellegvára - ez amúgy egy lapozgatós könyv címe volt, amit talán pont a KÖKI-n vettem valamelyik újságárusnál 1990-ben -, szóval körülbelül ennyit látunk mi most az épülő plázából. Kezdetben volt a gödör, ezt mondjuk a magyar szem megszokta, nem is igazi kerület az, ahol nincs egy-két, félbehagyott építkezésből maradt bazi nagy gödör, nyáron békakuruttyolással, és egész évben szaporodó nájlonzacskó populációval. Kispesten az egyik probléma, hogy a gödör helyén régebben egy sportpálya és egy napközis tábor állt, de erről majd bővebben a következő bejegyzésemben. Most először inkább a káoszról.

Otthonos hangulat 2008 decemberéből. Blhubner fotója innen.

Néhány hete már szemmel láthatóan is elkezdték építeni az új átjárót, amin keresztül majd a metrótól eljutunk a buszokhoz, plázába, haza. A legújabb fejlemény pedig az, hogy ideiglenes peronon hagyhatjuk el a metrókocsikat, amikor kiszállunk. A kacskaringós gipszkarton járatokon közlekedni tényleg olyan, mintha egy játszóház labirintusában szórakoznánk. Amúgy hihetetlenül fura érzés a jobboldalon kiszállni, több évtizednyi baloldali kiszállás után.

Az Index videót is készített és cikket is írt az ideiglenes peronról, és a kulcsátadásról. Most, májusban tehát a bérelhető helyiségek 80%-át adták ki. Ami meg a félkész peront illeti, az Index cikk alatt a kommentelők között éles vita alakult ki arról, hogy azért néz így ki, mert kispórolták belőle a munkát, anyagot, vagy azért, mert még félkész. Én magam nem értek hozzá, de úgyis látni fogom a kész verziót is, akkor majd ráérek ítélkezni. Ugrás után videó.

Mindig is filmnagyhatalom voltunk. Ez onnan is látszik, hogy Budapestnek szerves része egy olyan díszletkomplexum, mint a KÖKI, ahol csak azért nem forgathattak volna atomháború utáni sci-fiket tucatszámra, mert a nézők nevetségesen valószerűtlennek találták volna az egészet. "Á, csak egy makett."

A nyolcvanas évek KÖKI-je még az Orion űrhajó kalandjainak valamelyik űrállomásához hasonlított inkább (tulajdonképpen a KÖKI az is: előretolt helyőrség), de a kilencvenes évekre már kezdtük úgy érezni magunkat, mint a Szárnyas fejvadász híres utcai jelenetében. Mad Max vagy Terminátor szorongva haladtak volna át a kilencvenes évek KÖKI-jén, és visszavágyódtak volna az atomháború sújtotta, bensőséges romjaik közé, ahonnan jöttek. Mos Eisley kocsmáinak barátságos törzsközönsége pedig idegesen feszengett volna a Pipitér sörözőben. A mostani állapotok között, 2011-ben, pedig bármit le lehetne forgatni Sztálingrád ostromától kezdve a Sólyom végveszélyben-ig.

Stefanie képe az Indafotóról beágyazva: