Köki

Meguntam, hogy a köbánya-kispesti plázaépítést leginkább azok szívják meg, akiknek építik. Így hát indítottam egy blogot.

Kökiblog a Facebookon

Friss topikok

Linkblog

Megbirkózott-e a BKV a forgalomváltozással?

2011.06.21. 22:00 vakbottyan

Hiába jó terepe a blogírás a füstölgésnek meg dühöngésnek, de azért szeretnék kiábrándítani mindenkit, aki félreértésben van: kifejezetten szeretem, ha olajozottan mennek a dolgok, ha nem basznak ki velem, és ha nem kell kritizálni. Ja, és ha elektronmikroszkóppal sem találok csomót a kákán, akkor is marad megírandó témám elég, szóval nem vagyok rászorulva bloggerileg, hogy a nyakamig érjen a szar és onnan tudósítsak.

Ezek után nézzük, hogyan oldotta meg reggel a BKV a vágányzár miatti erőteljes forgalomváltozást. Hosszabb lett-e az út, nagy-e a szívás? Először is kezdem ott, hogy már a metró felé menet rájöttem, hogy időt takarítok meg azzal, hogy nem kell elbandukolnom a metróállomásig, mert már a Vak Bottyánnál buszra szállhatok. Feltéve, ha jön a busz és lesz rajta hely. A kiszélesített Vak Bottyánon szerencsére nem olyan nagy még a forgalom, úgyhogy át lehet rajta kelni, dacára annak, hogy megint teljesen idióta helyre festették föl a (ideiglenes) zebrát. A buszmegállóban zöldmellényes forgalomirányítók/biztonsági őrök álltak, hogy informálják azokat, akik nincsenek képben. Már oda is akartam menni az egyikükhöz, hogy teszteljem, mit mond, de be is futott az első busz. Kevesebb mint egy percet álltam a megállóban, úgyhogy ezzel eddig semmi gáz, a buszon is volt hely sok. A buszon vadiúj tábla volt, rajta a végállomásként Határ út szerepelt! A busz 4 perc alatt ért a Határ útra, és az aluljáró lépcsőjéhez egészen közel rakott le, úgyhogy itt sem volt óriási az időveszteség. Ráadásul útközben megtekinthettük a másik nagy kispesti gödröt, okulásképpen, hogy örüljünk annak, hogy egyáltalán van építkezés, és hogy van miatta vágányzár, mert járhattunk volna ígyebbül is.

A metró viszont továbbra is ritkán jár, de mindegy, most ezen ne rugózzunk. A lényeg, hogy stopperrel mértem, 24 perc alatt értem be a Deákra, ami szerintem nem lényegesen több, mint a vágányzár előtt. Magyarul, első nap, amikor én reggel 9-kor utaztam, nem volt 10-15 perces csúszás a pótlóbusz miatt. 

Hazafelé nem metróval jöttem, hanem vonattal, de azt láttam, hogy a metróállomás és a pótlóbusz állomása között több helyen is zöldmellényes irányítók álltak, akik a buszmegálló felé terelgették az embereket, illetve tájékoztatták a kérdezősködőket.

Szóval, amikor én közlekedtem errefelé ma, akkor irdatlan nagy bakikkal és csúszásokkal nem találkoztam, és ennek marhára örülök is, mert nem késtem el a melóból, és agyvérzést sem kaptam.

Viszont Tyuk nicknevű olvasóm bosszantó dolgokat tapasztalt az 50-es villamosnál:

"Az 50-es villamost nem kellett volna a változásokhoz igazítani? Csak mert most, hogy itt a nyári menetrend és az eltérített buszok helyett sokan a villamost választják, sőt Kossuth tér és Határ út között még ide is van terelve az emberek egy része, így reggel nem lehetett felférni Lehel utcánál a villamosra, ahonnan normális esetben kisétálnék a Kökire, de most muszáj a villamoson nyomorogni."  

Mi lesz veled, Köki-csoport a Facebookon - Csatlakozz!

A bejegyzés trackback címe:

https://koki.blog.hu/api/trackback/id/tr653004304

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Novbert 2011.06.22. 09:44:32

Az 50-es eddig is elég hektikusan járt, de most hogy reggelente sok, eddig metrózó embert is annak kell levinnie a köki magasságából a határ útig, fürtökben lógnak rajta az emberek. Az Üllőiről, a Kossuth tér környékéről nincs más mód tömegközlekedéssel eljutni a metróig. Elég gáz...

Novbert 2011.06.22. 10:17:59

Ha jól látom, csak azt a két járatot nem hosszabbították meg, ami elviszi a metróig az embereket egész csepelről és dél-pestről.... nájsz

petya.bacsi 2011.06.22. 13:07:49

Nekem a hazaérés kb. 20 perccel volt több, mint normál esetben - 22 óra után -.

Este a Határ úton elég "barátok közti" a hangulat... :S

karosszékely 2011.06.22. 13:13:44

Én 5 perccel hamarabb(!) értem haza tegnap Kőbánya-Kispestről.

thad 2011.06.22. 13:35:48

Tegnap reggel az tűnt fel, hogy 6:45-kor beállt az Üllői a Kossuth téren (máskor ennyire nincs tele). Aztán láttam, hogy még a 136E is ott jár, ami ezek alapján nem biztos, hogy segítség a buszon ülőknek.
A villamos tegnap is, ma is tele volt.
Szerintem a villamos járat sűrítésével (normál, nem iskolai szünet szerinti munkanapi menetrenddel) lehetne segíteni ezen a problémán.

BobaNorbi 2011.06.22. 13:48:55

Éljen a nyári menetrend. A Határ úton a gyáli buszok megállójában is annyi ember áll a délutáni csúcsban, hogy tuti az összeveszés az ajtó alatt ácsorgó, másik buszra váró nyugik és az aktuális buszra felszállni akarók közt.
De ha ez történetesen nincs is, akkor is szuperjó tömeg van ám, nagyon lehet élvezni uvb8-ban :D

jonatanxx 2011.06.22. 14:09:48

A Vak Bottyán utca egyirányusításával (kifelé!) sok autóst megszivattak, akik most mind az Üllőin jönnek. A kanyarodó sáv nem elég hosszú a Kőér utca felé, ezért belóg az egyenesen menők sávjába, amitől azok belógnak a Határ út felől jövők lámpájáig, amitől az Ady E. útról be sem lehet sorolni amitől... stb... stb... Szóval, jól megszervezett kájosz van. Persze-persze, menjenek tömegközlekedéssel, azokon a metrókon ami kb 100%megterheltek, és parkoljanak azokban a P+R-ekben amiket megszüntettek a KÖKI-n is meg a Határ úton is. Végülis jó ötlet...
A buszok viszont tényleg mennek, már csak azt kellene tudni kinek a plusz költségén, merthogy az egész átalakítósdi egy magánpláza miatt van.
Más csomó nincs a kákán.

Circus 2011.06.22. 14:11:00

Mondjuk nem értem, hogy pl. a 42-es villamost miért nem sűrítik jobban?

Volt (?) ugye egy terv, hogy meghosszabbítják át a Havannán a lakóparkig, ez egészen jó el tudná szívni az útról az embereket... mondjuk most mindegy, de nem tud róla valaki valamit?

Kekeckokec 2011.06.22. 15:27:25

Jönnek az autók a Vak Bottyánon is, aztán Lehel utca-Üllői, és úgy tovább, egy része Lehel utca-Attila utca- Corvin krt felé kerül, de rendszeresek a torlódások reggelente, arról nem is beszélve, hogy a gyalogosoknak pokoli szerencse kell az átjutáshoz, az autósoknak meg ahhoz, hogy kikerüljék őket.
Láthatóan egyik fél sem tud mit kezdeni a helyzettel, ahol eddig akár hosszában is sétált a jónép, most nem tud átkelni, aztán persze megunja, és megy.

skaven 2011.06.22. 15:36:39

elvileg a repteri busz is a hatar uttol indul ugye. viszont aki ezt nem szurja ki epp, az esetleg elmenne a potloval a kokire, hogy ott atugorjon a masik buszra. az viszont nem all meg a kokin, legalabbis tegnap nem arra ment. :)
szoval lehetne jobb a tajekoztatas, tesom azt mondta tegnap, hogy igy kb. jobban kiert a repterre mint szokott, de ha nem veszi eszre a buszt, akkor ordasnagyot szivott volna.
szoval a tajekoztatas lehetett volna jobb is, de gondolom ez javul majd, meg belerazodik mindenki.

laci_52 2011.06.22. 17:04:08

Az 50-es villamos csúcsidőben eddig is zsúfolt volt, délután fél ötkor a Határ útnál alig lehetett felférni, mostantól még rosszabb. Kellene tennie valamit a BKV-nak ezzel a viszonylattal: sűríteni vagy nagyobb befogadóképességű szerelvényeket beállítani.

2011.06.22. 17:31:35

le az 50es villamossal!
szörnyű.
(nem hittem el, hogy senkinek nem jut majd eszébe, hogy ha nincs metró, az egész lakótelep az 50essel fog menni! pedig nagyon úgy tűnik, hogy tényleg, senkinek nem jutott eszébe...)

dr. vuvuzelafan 2011.06.27. 15:33:42

@Novbert: Erre már korábban rákérdeztem kétszer is, de eddig senki nem erősített meg ebben. Ezek szerint így is maradt, ehhez csepeliként tényleg csak gratulálni tudok a BKV-nek...

clivis 2011.07.16. 11:13:08

@vuvuzelafan: Momentán a 148-asról kényelmes átszállási lehetőség van több helyen is a metróhoz menő buszokra-villamosokra (pl. Nagykőrösi út: 66, 66E, 84E, 89E, 94E, 123, V3, V52), úgyhogy elég nagy botorságnak tűnik a Wekerletelepen keresztül kimenni KöKire, aztán onnan meghosszabbítani a járatot a Határ úthoz. A wekerlei szakaszt pedig nem volna célszerű elterelni, szükség van rá. Ebben kivételesen igaza lehet a BKV-nak...

dr. vuvuzelafan 2011.07.16. 23:32:20

@clivis: Korábban azt olvastam, hogy felmérések alapján az átszállások számának növekedése erősen befolyásolja (negatív irányban) a tömegközlekedési kedvet. Ezt saját tapasztalat alapján is meg tudom erősíteni, én Cspel felől inkább megyek HÉV + 1-es villamos útvonalon az Árpád hídhoz, minthogy bemenjek a Nagykörútig és onnan metrózzak. Igaz, hogy az 1-es villamossal az út kb. 5-10 perccel hosszabb, de lényegesen kényelmesebb, minden átszállás külön tortúra, ráadásul több vonal használata esetén nagyobb az esély, hogy valamelyiknél csúszás, gond lesz. Ha a HÉV-vel valamilyen gáz volt, akkor alternatív útvonalként lehetett 148/151 + metró irányba menni (ez időben az 1-es villamosnál is hosszabb), de ha ebbe még plusz egy átszállás bekerül, akkor én végképp nem tartom esélyesnek, hogy arra fogok menni.
KÖKI
süti beállítások módosítása