A magyar közterületek olyanok, mint a hadseregek, legnagyobb ellenségük az időjárás. Nem, nem a szélsőséges időjárásra gondolok, nem töltött káposzta nagyságú jégdarabokra, Trabant méretű meteoritokra, nem az özönvízre, kétméteres hóra, hanem arra, hogy az időjárás mint olyan létezik. Néha leesik pár szem eső, télen hó, vagy néha két perce kisüt a nap. Ez már betesz mindennek. Az autóutak egy évszak alatt kátyúsdonak el, ha esik egy kis eső, akkor ráznak a trolik, mindegy, nem is folytatom.
Azon jót röhögtem, hogy amint leesett az első nagyobb eső, a pláza és a metró közötti úton egyből 20-25 centi víz gyűlt föl. Nyilván a nagy terheléstől azon részen megsüllyedt az aszfalt, lehet, hogy a végén még kristálybarlangot is találnak alatta. Lőttem egy fotót, csak mire elkattintottam, addigra pont kihajtott a busz a pocsolyából, így nem látszik, milyen mély.
Az egészben a poén az, hogy ez nem csak az autósokat érinti, hanem a gyalogosokat is, ugyanis a buszok a járdára csapják föl, illetve nyomják föl a vizet, így a gyalogosok is csuromvizesek lesznek. Egy-egy busz elhaladása szabályos apály-dagály jelenséggel jár, várom, mikor bukkan fel David Attenborough és forgat filmet a mangrove-erdők élővilágáról. Oké egy kalandparkba vizesárok is kell, nincs mit siránkozni.
Erre valamit ki kellene találni amúgy, mert kurvára nem jó poén mocskos vízben gázolni, meg ugrálni a fölcsapó hullámok elől a keskeny járdán.
De hogy valami pozitívat is mondjak a végén. Ha befejeződik az építkezés, ez a rész így fog kinézni:
