Akik hétvégén is kénytelenek kirándulni a KÖKI labirintusban, azok lezárt állomással és ízléstelen sárga, narancssárga plakátokkal találkoznak, metróval nemigen. A sárga plakátok már régóta kint vannak, az olvasható rajtuk, hogy hétvégenként és esténként metrópótló busz szállítja az utasokat. A narancssárga felirat újabb, azon meg az van, hogy a metrópótló buszok az új peronon keresztül érhetők el.
A tájékoztatást a BKV szokás szerint minimálban nyomja, az tény, hogy kiírták, hogy az új peronon meg a nyúlon túl, de ahogy elnéztem, az emberek jó része bizonytalan és tanácstalan volt, engem öt perc alatt ketten is megkérdeztek, hogy merre kell menni, és ez szerintem jelent valamit. És naná, hogy láttam két eltévedt turistacsoportot is. Nem baj, az okostelefonokon van GPS, akiknek meg nem telik okostelefonra, azok tájékozódjanak ultrahanggal, ha már erre mászkálnak.
(Az az érdekes, hogy a BKV honlapján viszont egész részletes a tájékoztatás. És még elnézést is kérnek.)
Csakhogy az egyik állomás forgalmi irodáján megtudtam, hogy június 15. után nem csak hétvégente, hanem munkanapokon is lezárják a peront, mehetünk pótlóbusszal, ami durva lesz a reggeli tömegben. Viszont erről hallgatnak a táblák... Gondolom, ráér majd pár nappal előtte sokkolni a kánikulától amúgy is kikészült népet.
És hogy tovább mélyítsük a mély magyar kisebbségi komplexusunkat, nézzük, mit értenek utastájékoztatás alatt bezzegország bezzegfővárosában, Prágában:
(Tevan Imre fotója az Indáról)
Bónuszként, pedig így néz ki a magyar tábla alja, olyan népi motívumokkal, mint a cigicsikk- és műanyagkanál-díszítés:
Csatlakozz! Akiknek elege van abból, hogy háborús övezet a Köki-csoport a Facebookon