Köki

Meguntam, hogy a köbánya-kispesti plázaépítést leginkább azok szívják meg, akiknek építik. Így hát indítottam egy blogot.

Kökiblog a Facebookon

Friss topikok

Linkblog

A beruházás története 2.

2011.07.21. 14:05 vakbottyan

Ott hagytuk abba, hogy a beruházás megkezdése a küszöbön áll 2005 környékén, új tervek születnek, a lakók és a területen boltot bérlők pedig tiltakoznak. 

Közben (már 2006 elején vagyunk) az R-Co átvette a cuccot a Raiffeisen Evolutiontól, ugyanis a beépítettség csökkentésével a Raiffeisennek már nem érte meg az egész hacacáré. (Mivel az új fejlemények szerint a Lehel utcától a Sibrik felüljáróig terjedő, 65 ezer négyzetméteres terület 69 százalékát építenék csak be. Az egy évvel korábbi 85 százalékos beépítésről szóló terveket a főváros nem fogadta el.)

Az új tervekben az előzőekhez képest új buszpályaudvar, és új, kétszintes metróperon is szerepel, növekszik a parkolók száma, csökken az építendő hipermarket területe, és több lesz a szolgáltatásoknak kijelölt terület. Az akkori ígéretek szerint lesz új helyük azoknak a kereskedőknek, butikosoknak is, akik a végállomás melletti pavilonokban árultak. 2006 elején vagyunk, ekkor még 2008-ra ígérik az átadást.

2008 augusztus. Bsalm1 fotója innen.

A tiltakozások még mindig folynak a beruházás ellen, de a legközelebbi hír tulajdonképpen 2007 novemberi, ekkor kapta meg az R-Co az elsőfokú építési engedélyt. Úgy tűnt, beindulhatnak a dolgok. Amúgy ekkoriban a beruházó 2009 végén szeretné átadni a KöKi-centert.

De a bontás csak 2008 májusában indul meg. (Ahogy írtam, a bontás körüli hisztiről majd külön posztban emékezek meg.) De a nagy lendülettel induló építkezés egy időre újból behalt, gyönyörű víztükör lepte el a lerakott betonalapokat, egyenes úton haladtunk afelé, hogy az övezeti átsorolások után végül természetvédelmi területté nyílvánítsák ezt a tavacskát, amiben aranyos békák, halak és piócák verhettek volna tanyát, ha így hagyják. A pesszimistábbak azt hitték, ebből se lesz semmi, illetve maximum csónakázótó.

Az építkezés kezdete 2008 októberében. Dragoo fotója innen.

 

Egy 2008 novemberi közlemény szerint "az eredeti határidőre, 2010-re befejeződhet a Kőbánya-Kispest vasútállomás melletti intermodális közlekedési csomópont és a hozzá tartozó új üzletközpont építése." Ehhez képest a 2010-es hírek nem arról szóltak, hogy befejeződött, hanem arról, hogy újból beindult az építkezés. A mostani, 2011-es helyzet szerint, úgy tűnik, ennek mostmár nem is állhat semmi útjába.

A bejegyzés trackback címe:

https://koki.blog.hu/api/trackback/id/tr442904389

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

batorfya 2011.07.22. 09:58:22

hello,

emlékszem, annak idején nekem is feltűnt a víz, de akkor valaki felhívta a figyelmemet, hogy az állóvíz a beton megszilárdításához kell, hat nap, míg beindul az elkristályosodási folyamat, és ilyen nagy felületnél akár 21 napig is víz alatt kell tartani a betont. ha jól emlékszem, akkor a vízfelület egyik napról a másikra el is tűnt utána. vagyis nem biztos, hogy ebben az esetben titokzatos módon állt a munka, inkább egy kötelező építkezési fázis miatt tűnt úgy, mintha az eső megrekedt volna a katlanban és senkit sem érdekel, majd úgyis elpárolog.

Baribál 2011.07.22. 10:36:06

@batorfya: A beton kötéséhez valóban víz alatt kell tartani akár hetekig. De itt hónapokon keresztül víz alatt volt az egész, és emlékeim szerint legalább 1 évig állt az építkezés. Ergo valami gáz volt a projekttel.

G_P 2011.07.22. 12:56:31

A Köki beruházáshoz kapcsolódik a kérdésem, viszont a cikkhez közvetlenül nem.

MI LESZ A SIBRIK MIKLÓS ÚTI FELÜLJÁRÓVAL?

A kamionok kivájták a szélső sávokat, az út borzalmas, a korlát pedig az Európától távolabb eső orosz városokat idézi.

kispestipeti 2011.07.22. 13:42:34

@G_P: a felüljárók szinte mindenütt "mostoha gyerekek," a senki földje. Nem messze a kökitől Hunyadi utca, Nagysándor József utca között, a Nagykőrösit átívelő felüljáró is borzalmas állapotban van (az összes többi, közeli gyalogos felüljáróval együtt) Mindkét kapcsolódó utcát az elmúlt 3-4 évben teljesen felújították, de a felüljáró burkolatai, korlátai elhasználva maradtak, azóta is csak pusztulnak. De a város más részein is tapasztaltam hasonlót.

zozo6296 2011.07.22. 14:21:00

@G_P: @kispestipeti: Igaz, a felüljárók tényleg senkit nem érdekelnek. Majd talán akkor, ha valakire ráesik egy darabja és meghal, vagy már végképp olyan állapotban lesz, hogy le is kell zárni. Nagyjából az utóbbi állt fenn a Margit hídnál is.

LittleBear 2011.07.22. 18:45:21

Volt valami urban legend valami védett madarakról, akik odafészkeltek 2009 tavaszán a támfalba, és ezért állt az építkezés őszig-télig. Igaz ez?

vakbottyan · http://koki.blog.hu 2011.07.22. 20:09:33

@zozo6296: nekem úgy rémlik, hogy már most is vannak olyan részei, ahonnan pereg a beton. majd vmelyik nap megnézem jobban :))

@LittleBear: szia, én erről sajna nem hallottam.

zozo6296 2011.07.23. 18:51:11

@vakbottyan: Vannak hát!
A Nagykőrösi úton a Kéreg utca és a Vas Gereben utcákat összekötő gyalogos átjárón vaslemezekkeel vannak kiegészítve a lépcsőfokok, mert már több lépcsőfok le van peregve, vagy már-már szinte meg is szűnt. Ugyanitt a zajvédő fal lyukas, a menetrendet elolvasni nem lehet, mert retkes az előtte levő üveg, a megállóba leülni meg nem lehet, mert a sofőr nem látna a susnyástól, ami a megálló előtt van. Na erre mondj valamit! =/

vakbottyan · http://koki.blog.hu 2011.07.24. 11:48:58

@zozo6296: hát erre sajna annyit tudok mondani, h valahányszor megkérdezik a polgármestert, h miért nem rakja rendbe ezt vagy azt a kerületben, akkor kitérő válaszokat ad, és folyamatosan hárít :(

zozo6296 2011.07.28. 21:06:57

@vakbottyan: Hát igen, ha nem tudnak válaszolni, akkor ez van.....
KÖKI
süti beállítások módosítása