Köki

Meguntam, hogy a köbánya-kispesti plázaépítést leginkább azok szívják meg, akiknek építik. Így hát indítottam egy blogot.

Kökiblog a Facebookon

Friss topikok

Linkblog

Turistaparadicsom

2011.08.09. 14:00 vakbottyan

A KÖKI-parajelenség mindig is attól különbözött a többi lerobbant, lepusztított, koszos átszállóhelytől, hogy Ferihegyről időtlen idők óta ide érkeztek meg azok a turisták, akik taxi helyett a tömegközlekedést választották. Tehát számukra ez volt Budapest kapuja, bemutatkozása, ez a hihetelen látvány csókolta homlokon köszöntésképpen őket. De nem csak a külföldieket: a visszatérő magyarokat is a KÖKI józanította ki és szembesítette azzal, hogy újra itthon. Ez utóbbi mondjuk nem is baj, mert valamikor el kell kezdeni az aklimatizálódást, és minél hamarabb, annál jobb.

A külföldi turisták meg valószínűleg csodálattal szívták magukba az itteni élményeket, csak nem teljesen úgy, ahogy az országimázs dizájnerei és esztergályosai, no meg az utazási irodák szerették volna. Mostanában már a reptéri buszok a Határ úti ideiglenes megállóba szállítják a Ferihegyről érkezőket, augusztus végétől meg várhatóan már egy kulturált KÖKI fogadja őket, de ezt a videót semmiképpen nem szabad kihagyni:

 

A bejegyzés trackback címe:

https://koki.blog.hu/api/trackback/id/tr922904459

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Beindítja az új pláza a lakásárakat? A XIX. kerület ingatlanpiaca 2011.08.10. 07:39:28

A külső, dél-pesti kerületek egyike a XIX. kerület, amely Kispestből és a Wekerle-telepből áll. Egyik nagy vonzereje a metróvonal, amely biztosítja a gyors bejutást a belvárosba, a másik pedig maga a Wekerle-telep, amely sajátos hangulat...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rókakígyó 2011.08.09. 21:28:03

Ha magyar a barátod nincs szükséged ellenségre.

hallari 2011.08.09. 21:32:01

Hahó, nem megy a videó! Több böngészővel is kipróbáltam, de csak áll középen az a kör, még csak nem is forog...

KennyOMG · http://etkt.blog.hu 2011.08.09. 21:35:07

2:47-nel, AAAA!!! Azt a mozgolepcsot meg kellett volna orizni, az meg KOKIn is egy intezmeny volt, onmagaban. :D

mallac 2011.08.09. 21:43:35

Hát igen,például London biztos tisztább és rendesebb,bár most éppen lángol,de hát majd eloltják a tüzeket és börtönbe zárják a négereket...

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.08.09. 21:44:42

@hallari: PEBKAC, nekem linux+firefox alatt simán ment.

Na igen ... nem kicsit mocskos, nem kicsit büdös. Ez kell a népnek, üdv abszurdisztánban. Nem kell sok idő, ilyen lesz az új köki is, majd arról is csinálnak egy hasonló rövid filmecskét :)

G_P 2011.08.09. 22:11:03

Az a helyzet, hogy hiába csinálják meg az új Kökit, ha nem lesz 800 kamera és 120 db biztonsági őr, akkor napokkal az elkészülte után újból fertő lesz. Gondoskodik majd erről a Havanna, az Újhegyi, Kispest na meg Erzsébet lakosságának egy bizonyos része. Én a közelben lakom, de nem leszek rendszeres látogató, ha már a kijáratnál el akarják venni az új mp4 lejátszót/ farmert/ akármit.

attila1 (törölt) 2011.08.09. 22:19:36

szerencsétlen lányok, nem merték megkérdezni a riportert, hogy "what's this stinking shithole?"

Behajtó70 2011.08.09. 22:21:41

Előszöris: elmegy a kurva anyjába az, aki erre azt tette ki, hogy Budapest 2007!

Menjen el ez a két picsa meg a kameramn a 50th Ave-ra NY-ban, és lépjen be kettőt bármelyik mellékutcába! Aztán lehet pofázni!

Rohadt magyarellenes trágya az egész, semmi más!

Alapvető élelmiszer 2011.08.09. 22:27:18

Remélem, egyszer előkerül olyan videó / kép is, ahol még nincs KöKi, kíváncsi lennék, mi volt ott előtte.
Amikor még nem metró, hanem a villamosok jöttek el a belvárosig. Van ismerősöm, aki a 42-essel közvetlenül a Körtérre utazott még, de ő is csak azon a vonalon fordult meg.

attila1 (törölt) 2011.08.09. 22:28:49

@Behajtó70: itt csak egy magyarellenes geci van, cica, és az te vagy.

rajtad kívül itt mindenki sajnálja, hogy a túristák ezt látják Budapestből, téged meg csak az érdekel, hogy máshol még rosszabb.

donfuligjimmy · http://codhq.hu 2011.08.09. 22:36:20

@Behajtó70: ki nem szarja le, hogy mi a rák van NY-ban? Engem az bosszant, ami ITT van. Az a baj veled, és a hozzád hasonló gecikkel, hogy nem a helyzet javítsán munkálkodtok, hanem olyan dolgokkal példálóztok, amihez kb pont semmi közötök nincs. Dolgozni, értéket teremteni annyi IQ-val, amennyi süt az irományodból, valószinüleg nem tudsz. Miért nem mész kapálni, vagy szart lapátolni? Az megfelelne a képességeidnek.
Mellesleg, rajtad kívül senki sem anyázott. Sajnálom a tiédet. Gyereket várt, de te jöttél.

JoseGee 2011.08.09. 22:47:13

Asszem Behajtó, elég erős magyarság érzelmű lehet. Úgyhogy ne bántsátok, elég a baja így is.

Wolmert 2011.08.09. 22:52:16

@Behajtó70:

Az a szerencse, hogy csak a Kökiről forgattak filmet, nem rólad meg a "magadfajtákról".
Az igazi szégyen az lenne nekünk, ha mutatnának téged azzal felirattal, hogy "Hungarian". Na az egy magyar ellenes film lenne.

hallari 2011.08.09. 23:09:52

@G_P: én inkább azt tapasztaltam, hogy a vonatok "közönsége" miatt nézett így ki a Köki...

hallari 2011.08.09. 23:11:01

@donfuligjimmy: köszi, közben rájöttem, hogy a tűzfalon ki kell kapcsolni az "előzmények nyomonkövetésének tiltását"

mukki.schmiede 2011.08.09. 23:14:17

nincs ezzel semmi baj.
a köki tenyleg ocsmany volt, a csajok meg lazak, terhelhetök es ök is tudjak, hogy nyugat-europa-szerte is zömmel ocsmanyak a palyaudvarok, meg a buszpalyaudvarok.
Most meg epül helyette valami jobb.
ennyi es nem több.

nigel 2011.08.09. 23:23:28

Mi baj van ezzel? Budapest segglyukából indul a kaland. Úgyis valami kis egzotikumra számítottak a turisták. (Bár amikor én is végigmentem a kökin, utána gondolkodtam rajta, hogy beadok magamnak egy tetanusz+veszettség elleni kombót.)

apróbetűsrész · http://egyzene.blog.hu/ 2011.08.09. 23:29:59

páratlan élmény volt itt indítani minden reggelt. kár, hogy a szag nem jön át. (viszont a fánkokat imádtam.)

multi84 2011.08.09. 23:31:11

@Behajtó70: Gondolom azért NY-ban nem a 50th Ave-ra viszik a reptérről az embereket nah ez a különbség. Itt nálunk meg a mocsokba vitték. Nem kell itt lejáratásra meg minden szarra gondolni. Megérkezett Ferihegyre felszállt a buszra és ide vitték érted ugye. Nincs mit ezen szépíteni.
És még a csajok vissza is fogták magukat. Kamera nélkül szerintem elég sok wtf hagyta volna el a szájukat... Remélhetőleg változik ez a helyzet az új Kökivel de hát azért annyira ne bízzunk benne...

hallari 2011.08.10. 00:02:07

Mondjuk azért remélem, hogy az új terminált nem hagyják így lepukkanni. Félévente egy nagytakarítás határozottan segít az állagmegóvásban. Meg ha a kocsmatöltelékeket nem hagyják, hogy egész nap ott korzózzanak...

ace02 2011.08.10. 00:22:48

@Behajtó70: bocs, hogy ki kell ábrándítsalak, de nincs New Yorkban 50th Avenue, 12-ig van.

Hajdú Peter 2011.08.10. 00:36:45

Az tenyleg durva, hogy az embereknek alandoan reszegek, csovesek, bunozok sorfala kozott kell ovatosan el osoniuk.

Fodrosnagykocka 2011.08.10. 00:43:39

gondolom az 50th-re gondolt, de ott nincs semmi, lehet kóvályogni
a 130th-tól felfele van a harlem, ott lehet egy élményt szerezni

Case · http://streetartbp.hu/ 2011.08.10. 00:44:23

Hát jahhh... tényleg egy szégyen volt ez a borzalom és külön iszonyat, hogy annak ellenére hagyták rohadni, hogy az volt kvázi a város kapuja. Én is jöttem be oda külföldi ismerősökkel a reptérről és nem győztem nyugtatgatni őket, hogy nem, nem ilyen a város, ez egy trágyadomb, várják meg míg beérünk a belvárosba.
Mondjuk ez a kisfilm is eléggé suttyó, hogy ennyire erre van kihegyezve, kiváncsi lennék, hogy volt-e valami folytatása, meg, hogy mennyit változott a csajok véleménye mikor már többet láttak a városból.

bazd meg 2011.08.10. 01:01:08

ace02 te is erosithetsz meg '^) manhattanben igen, de new yorkrol irt ez a felkegyelmu, pl brooklynban tovabb megy, boropark es a tobbiek.

bazd meg 2011.08.10. 01:04:45

fodrosnagykocka, de ott is csak az east-side a westside komoly hely.

brlv24 2011.08.10. 01:11:12

Pedig tetszett a csajoknak:)
Végülis ezért jöttek ide. Megnézték, élmény. Sosem felejtik el:)

kerdesek05 2011.08.10. 03:07:41

őőőőőő miért kell a magyar harlem környékéra plázát építeni? kinek volt ez a tuti ötlete?:)

plutonic 2011.08.10. 04:00:06

@Behajtó70:

Hol a faszban van NY-ban a 50th Ave? Mert NY nagy. Nagyon nagy. Ha NYC, ott nincsen 50th Ave. Van 50th Street, de az fasza hely, a 5th Ave-rol nem is beszelve.
Egyebkent East NY lesotetebb bugyraban is felfedezheto valami "nice". A Kokin nincs ilyen.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.08.10. 07:24:45

Azért Manci néni feje az ablak mögött..megfizethetetlen.

champy 2011.08.10. 08:10:31

Ha megnézed a google maps-el, akkor van 50th Ave.
Queens-ben van.

Balt 2011.08.10. 08:15:22

@ace02: Nincs túl messze a JFK-tól.

Balt 2011.08.10. 08:17:21

@donfuligjimmy: Ugye látlak esténként oldószerrel meg egy vödör vízzel felfegyverkezve pl. a graffitik ellen harcolni...? Na, utána lehet arcoskodni, addig használd a zsebkendőd hányás után!

gmower (törölt) 2011.08.10. 08:19:01

Nem értem a problémát. A helyzet nagyon egyszerű volt: mindenki megnézhette, hogy az ő társadalmi helyzetükben élők hogyan élnek Budapesten. Aki csóró, és tömegközlekedve jön be a reptérről (gondolom egy évvel előtte lefoglalt fapados repőlőre tellett csak már addig is), az megnézheti, hogy a budapesti csórók hogy élnek. Akinek meg van lóvé, azért sofőr megy ki, és egyenesen a belvárosi luxushotelbe viszi, ahol várják már a luxusprostik. Szóval ennyi az egész történet :D

Minerva12 2011.08.10. 08:26:39

A szentendrei skanzenhez hasonlóan a régi KÖKi feelinget át kellett volna telepíteni egy nagy fal mögé a szomszédos erdős -szemetes-hajléktalantanya helyére. A régi elemek a továbbiakban is járhatnának oda, az is egy turista látványosság lehetne, akár belépővel;)
A most épülő KÖKI-ről meg majd kitiltani őket, de szigorúan!!!
Még felvágottat, sőt ha jól emlékszem húst is(?) is árultak ott a felüljáron, nah azon mindig el szoktam merengeni...

G_P 2011.08.10. 08:40:34

@hallari:

Kispest lakótelep északi része, 68-as végállomása

Erzsébet: Lázár utca, Pacsirtatelep, Szabótelep

Kőbánya: Gyömrői, Richter Gedeon, Zalka, Újhegy

Lőrinc: Üllőin utcafrontosok, Havanna, Hengersor

wolfclaw · http://wolfclaw.blog.hu/ 2011.08.10. 08:54:47

Én naponta átmentem a régi KöKi-n anno, és lám még mindig élek :) Régen is volt pláza, csak akkor még nem így hívták :) hisz a pláza is csak boltok sokasága. Akinek meg hiányzik a régi KöKi feeling az jöjjön át egy vasútállomásnyit Kőbánya-alsóra. Itt még megvan egy töredéke az ottani érzésnek :) Csövik, alkoholisták, hugyszag, bolt hátán bolt. Épp csak a metró nem jár ide :D

halk nyöszörgés 2011.08.10. 08:55:34

Nem hiszem, hogy ez a video és a két, a külföldön utazással tölthető drága jó időt szar helyeken pazarló turistanő sörözése túl nagy hatással lenne a magyar országimázsra vagy a hazai turizmusra. Gondolom nem mondok nagy újdonságot azzal, hogy minden országban vannak lerobbant helyek, és ha az ember éppen olcsón és tömegközlekedéssel szerencsétlenkedve tud utazni, akkor sajnos nem kerülheti el ezeket. Ha pedig undorodom az ilyen helyektől, akkor megpróbálok jó gyorsan túljutni rajta nem sörözni nő létemre a koszban, fikázva a környezetet, meg azon depizni hogy nem ezt vártam és máshol ebben a városban biztosan jobb. Szerintem a két hölgy a hibás, hogy a KÖKIn töltik az idejüket, ez kb. olyan, mintha Párizsban az rer ki/bevándorlókkal teli peronjain meg a metróalagutakban nyöszörögnének azon, hogy milyen iszonyat ez a hely. Az, hogy egy országból mit látok, milyen súlyozásssal, azért jórészt rajtam, az "utazón" is múlik:) Persze a KÖKI-t mihamarabb rendbe kéne hozni, de nem az ilyen tehetségtelen turisták miatt.

forlan 2011.08.10. 09:00:35

Tele van ez az egész egy nagy adag álszent kettősséggel.Idejön valaki mondjuk a nettnek gondolt Londonból.Nett?.Ha mégis az,s csak a szokásos rosszindulatú fröcsögés ömlik belőlem,akkor minek jön?Gondolom nem ugyanazt akarja látni,azért nem utazik el íly messzire.A másságot megkapta itt,mármint a kökin,bár aki ebből az egész országra nézve levonja a konzekvenciákat,annak a véleménye nem számít.A repterek általában a periférián vannak.A mi perifériánk ilyen.Persze,persze,legyen már jobb az első benyomása.Na itt az álszentség.Nincs akkora kendő,mely leplezné hiányosságainkat.De ilyen máshol,másnak is van.Akkor minek leplezni?Mert ők is azt teszik?Annyink van,amennyire futja.Most futja egy szebb,modernebb kökire.Attól még az igazi perifériák maradnak.Gondolom beljebb is mentek,s az már biztos tetszett nekik.Arról is van videó?És ez a régi köki,egy bevált trükk volt.Igaz nem szándékosan.Ha kapsz egy tál finomfőzeléket egy nagy adag rántott szelettel,először a főzeléket edd meg.Ha kibírod hányás nélkül,akkor jön a menyország.A hús.És ez marad meg benned az egészből,mert ez az élmény jóval nagyobbat üt.

KKKKKKKKK 2011.08.10. 09:14:18

Mit kell ezen pörögni meg abszurdisztánozni? Magyarország még ezzel a lepukkantsági szinttel is messze jobb hely, mint egyéb balkáni országok. Akinek ez abszurdisztán annak ott felrobbanna az agya? Ez egy szoftbalkán, pont jó a külföldieknek, hogy izgalmas, de veszélytelen legyen.
Ilyenek vagyunk, ennyi. A puncik meg tapasztalni jöttek, megkapták.

atila68 (törölt) 2011.08.10. 09:30:01

Egy valóban(!) "hátizsákos" turista pontosan tudja, hogy minden városnak, minden országnak van színe és fonákja.
Minden külvárosi pályaudvar, forgalmi csomópont kitermeli a magaszubkultúrális világát.
Ebből bármilyen következtetést levonni egy egész városról, vagy nemzetről vegytiszta rosszindulat.

A taxi 3000-5000 Forint a belvárosba.

mojoking77 2011.08.10. 10:01:41

Oooo... Alapvetoen nem szeretek trollkodni, es itt ugy tunik az az altalanos hozzaallas, hogy milyen szornyu volt, es szegyenkeznunk kell miatta, de en ezzel marhara nem ertek egyet. Nem hiszem el, hogy barki ez alapjan itelte volna meg az orszagot, aki megis, az meg is erdemli. Voltatok peldaul Dublinban? A repter erkezesi oldala valami otvar. A regi johannesburgi (2007-es), nem is beszeljunk. Ne mondjatok, hogy az afrika, mert messze nem.. Ne menjunk bele az atlag afrikai repterekbe, mert sirogorcsot kapna a sok szeplelku... Kozel keleti repterek? (Kuwait, Dubai, Teheran..)Ott ulnek szaz szamra a koldusok bent a varoban.. Vagy az elso benyomasok? Setaljatok mar egy kicsit Parizsban, ott az egesz varosnak vizeletszaga van. Vagy a paddingtoni palyaudvar? Nem tudom felgyujtottak e az elegedetlen fiatalok, de rafert volna.. Soroljam meg? Van egy par, szerte a vilagban, nem kell emiatt szegyenkezni egyaltalan..

Picsasereghajtó 2011.08.10. 10:23:38

@Behajtó70: Miért lenne magyarellenes? A csajok is azt mondják, hogy bár húgyszag van és kissé koszos a hely, ettől függetlenül tetszik nekik, "cool" az egész, és jó dolog más kultúrákat megismerni. Én megjártam Indiát, jártam sok olyan helyen ahonnan nézve még a KöKi is egy futurisztikus civilizáció ultramodern és patyolattiszta épületének tűnne, de ettől függetlenül jó volt megnézni, hogy ilyen is van ezen a bolygón.

dr. trafik nomac 2011.08.10. 10:25:15

Na a Keleti sem kutya, engem legutobb az teritett eszre, pedig csak par napig voltam odaat :(

Kuruttya 2011.08.10. 10:45:09

A régi kökinek volt egy kis dark-scifis, disztópiás hangulata. Néha mikor átmentem rajta azt játszottam a fejemben, hogy valami csempész űrállomáson vagyok.

Mondjuk mintha elfelejtenénk itt a lényeget, hogy ez már nincs! Lebontották, épül helyette új, amit jólfelfogott üzleti érdekből nem fognak hagyni így lezülleni.

elkoltozott. 2011.08.10. 10:56:28

Hát még Kambodzsában a Poi Pet-i határátkelőnél is jobb állapotok uralkodtak mint a Kökin:))

melmek 2011.08.10. 11:11:25

@donfuligjimmy: Nagyon igaz, az igénytelen emberek tették olyanná amilyen volt. Az ujjáépítés után a nagyobb monstrum jobban fogja vonzani ezeket a lényeket!

2011.08.10. 11:18:24

@mojoking77:

Voltál már Dubai-ban?

Süppedős padlószőnyeg az egész reptérváróban. Akik ott ülnek, azok UTASOK, nem koldusok. Igen, Pakisztánba tartanak. Koldus Dubaiban....
India. Na az igen! Ott kapsz!

Amúgy: a hátizsákos turisták nem biztos, hogy szegény földönfutók. Lehet, hogy csak fiatalok.

kispestipeti 2011.08.10. 11:30:16

Egy szóval sem akarom védeni a hajdani kökit, mert valóban kritikán aluli volt az utolsó kb. 15-20 éve. Elgondolkodtató a sok-sok kritizálás ismeretében, hogy mégis látogatták számosan az ottani ivókat,vásároltak azokban a színvonaltalan boltokban, eltartották az illegális árusokat, kéregetőket ahelyett, hogy minden épeszű és minimálisan szépérzékű ember csak átsietett volna a terminálon az utazás okán szükséges időt töltve ott.
A két, kanadai ostoba pics@ véleménye pedig nem sokat ér, evvel a kb. "nem is tudom mit akarok itt?" hozzáállással. Azért csak beültek egy helyi csehóba és szürcsölték a jó kis borsodit.
Akinek telik több százezer forintos repülőjegyre átkelni egy másik kontinensre, az adjon hozzá még kb. 3000 Ft-ot az utiköltséghez és menjen be a valamivel konszolidáltabb részeibe a városnak pl. a minibuszos szolgáltatással. Akkor majd nem kell annyira nívósan megnyilatkozniuk, hogy "fucking gross" nem érzem magam sértettnek, láttam az annyira csodált nálunk nyugatabbra lévő világban is legalább ennyire lepusztult környezetet már. Különben meg a köki (és minden más közterület) olyan, amilyenné mi magunk tesszük.Ne a kameráktól, bizt.őröktől várjuk, hogy fennálljon a rend. Viselkedjünk közösen, a többség úgy, hogy ne induljon semmi pusztulásnak. Na ez a nehéz sokak számára. De fanyalogni, kritizálni sokkal könnyebb. Az az egymásnak feszülés pedig, hogy mindezért nemzettudatosságunkat kell pedzegetni, kikezdeni, az több, mint nevetséges, inkább szánalmas.

mojoking77 2011.08.10. 11:37:13

@Könnyen elkaptuk, uram!: Erkezesi oldal, a vizumellenorzesen tul. Igenis vannak koldus kinezetu, szornyen budos, sosem furdott nepek a varoban. Fogalmam sincs mit csinalnak ott, de ott vannak. Nezz korul legkozelebb kisit jobban.. Arrol nem is beszelve, hogy nez ki a Dubai-i repter kornyeke.. Szerintem szornyu.. Aztan persze lehet megvaltozott az elmult egy eve, miota utoljara arra jartam.. :)

Bakáts Tibor 2011.08.10. 11:54:13

7.25 "It's like that's the way they live in...
And this is their culture..."
Köszike...

halszájú 2011.08.10. 12:20:14

komolyan nem veszem mi (volt) a gond a kökivel. egy lepusztult posztszocialista hely. mint az egész ország.
vagy azt hisszük idejönnek kanadából és tisztaságot rendet gazdagságot és fegyelmet várnak meg mosolygós szőke kékszemű kétméteres embereket.

nagyon kiváló a magyar valósághoz, azoknak akik ezt akarják és ezért nem képesek/akarnak taxival bejönni ferihegyről, noha minden baedekker útikönyv határozottan ezt ajánlja.

mindíg kellemetlenül éreztem magam olyan vendégségekben, ahol kínosan eltakarták a lakások, berendezések, ételek hiányosságait. éppen ezért ezeket veszi az ember rögtön észre, és érzi magát kínosan.

Akvyr 2011.08.10. 12:28:56

Szerintem meg kellett volna hagyni, a csöveseket, és részegeket felvenni főállású álldogálónak, és 500 forintért árulni a belépőt az autentikus szocreál műanyag épületbe a turistáknak, hogy ilyet is lássanak.

2011.08.10. 13:20:19

nekem tetszik, ez a kicsit balkáni, kicsit retró hangulat

hallari 2011.08.10. 13:36:31

@Bakáts Tibor: igen, ezt én is övön alulinak éreztem, de tény, hogy '90 előtt lényegesen tisztább volt, nem is értem, miért hagyták abba a nagytakarítást

Behajtó70 2011.08.10. 13:42:56

Nyilván 5th-re kell gondolni, csak elírás volt...sok okostóni!

A többieknek: azért vagyok felhábotodva, mert a videó szerint ilyen Budapest!

Tényleg ilyen?!

Idióták!

ZmanUK 2011.08.10. 14:12:09

Nem tudom miert bantodnak meg itt egyesek ha Budapest kritizalva van. En nem hallottam hogy a videoban barmely orszaggal, vagy terseggel ossze lett volna hasonlitva. Egesz egyszeruen el lett mondva ami teny. A KOKI koszos, graffitis, mocskos, hajlektalanokkal, alkoholistakkal. Ennyi.

Az orszagimazs valahol arrol is szol hogy mi az elso image amit a turista megkap az arcaba mikor megerkezik a repuloterrol. Szuksegtelen NYC-hoz, vagy Dublinhoz hasonlitgatni, mert nekunk nem mas varosokhoz kepest kellene jobbnak es szebbnek lenni. Hanem objektiv mercevel merve kellene megadnunk a leheto legjobbat ami tolunk telik. Es ketlem hogy ez a mostani KOKI lenne ...

fourgee 2011.08.10. 14:32:02

@kerdesek05: "őőőőőő miért kell a magyar harlem környékéra plázát építeni? kinek volt ez a tuti ötlete?:)"

A "magyar harlem" nem ott van. Plázát építeni meg tömegközlekedési csomópontokra kell(ene), ahol vonatállomás van, ahova a helyi buszjáratok befutnak és ahol a távolsági buszok is megállnak. Magyarországon ezt még nem ismerték fel és építettek mindenhova. A WestEnd után a KöKi lesz a második amelyik ilyen, csak a KöKivel kapcsolatban az a gond hogy a befektetők az elején nagyon fasza terveket mutogattak, amiből ugye semmi sem lesz. Az csak a beetetés volt.

Sokan mondták hogy azért kell oda új KöKi mert a régi lepukkant. Csak azt felejtik el, hogyha az újjal is majd ugyanannyit foglalkoznak, ugyanúgy takarítják, annak sem kell 10 év és húgyszagú, koszos, büdös valami lesz.

fourgee 2011.08.10. 14:33:46

@hallari: "de tény, hogy '90 előtt lényegesen tisztább volt, nem is értem, miért hagyták abba a nagytakarítást"

Mert így el lehet hitetni az emberekkel hogy mindenféleképpen új épület kell oda. Na meg ami leromlott állapotú, azt bizonyos emberek olcsóbban megkaphatják.

Case · http://streetartbp.hu/ 2011.08.10. 15:28:34

@fourgee: igen, egészen biztosan ez volt az ok... :D hülye.

fourgee 2011.08.10. 15:51:47

@Case: Fingom sincs mi volt az ok, de logikusabb magyarázatot még soha senki nem adott rá :) Pedig én szeretném megtudni, csak hát válasz ugye nincsen...

rooklin 2011.08.10. 16:18:10

@fourgee: akkor most kapaszkodj meg a karosszékedben, mert olyat mondok, amitől eldobod azt a duplatekervényes kis agyadat:

A karbantartás pénzbe kerül. Sokmindenre nincs pénz errefelé.

fourgee 2011.08.10. 17:00:54

@rooklin: Annak fényében hogy az egész M2-t felújították, csak van pénz a KöKi karbantartására is. Na meg ha most új épületet építenek, akkor az is ilyen lesz, ha erre sem lesz pénz. Mert ha eddig nem volt, akkor ezután még kevesebb lesz, ismerve a jelenlegi gazdasági helyzetet.

A duplatekervényes agyat meg anyádnak mondjad, neki mondhatod, nekem nem :)

fourgee 2011.08.10. 17:01:27

@rooklin: Annak fényében hogy az egész M2-t felújították, csak van pénz a KöKi karbantartására is. Na meg ha most új épületet építenek, akkor az is ilyen lesz, ha erre sem lesz pénz. Mert ha eddig nem volt, akkor ezután még kevesebb lesz, ismerve a jelenlegi gazdasági helyzetet.

A duplatekervényes agyat meg anyádnak mondjad, neki mondhatod, nekem nem :)

hallari 2011.08.10. 23:39:27

@G_P: ezekről a területekről vajmi kevés embert láttam arra lófrálni, ellenben a vonatok óriási forgalma + a buszpályaudvarról érkező tömeg bőven elég arra, hogy nagytakarítás hiányában néhány hét alatt ragadósra koszolja az egész állomást; úgy hallottam, hogy a két legnagyobb forgalmú állomások a Nyugati és a Köki 500-500 ezer ember/nap kapacitással működik, úgyhogy jóval nagyobb mértékű takarításra lenne szükség, mint ami most van; nem beszélve a kocsmatöltelékekről, akik egész nap cigiznek, piálnak, rontják a levegőt meg az állomás állagát, őket is ki kéne onnan paterolni

hallari 2011.08.10. 23:43:26

@rooklin: nem akarok nagy vitátokba "belepiszkítani", de amíg a Hagyó-félék egy Nokiás dobozban 17 millát visznek haza szuvenírként egyszerre, addig sokmindenre nem lesz pénz. 17 gurigából a teljes metróhálózatot puccpasztába lehetett volna vágni :(

rooklin 2011.08.11. 06:09:32

@hallari: Ennyi. Nem összeesküvés, csak rengeteg tennivaló és tolvaj viszonylag kevés pénzre.

Case · http://streetartbp.hu/ 2011.08.11. 13:54:19

@hallari: Kicsit el vagy tévedve a léptékekkel: 17 milla kb. semmire nem elég egy ilyesfajta felújításnál (ezzel nem azt mondom, hogy a korrupció, meg a herdálás nem rohadtnagy gond, csak azért ebben az esetben nem egy kategóriáról beszélünk, itt milliárdokról van szó)

hallari 2011.08.11. 15:42:48

@Case: félreértettél: nem felújításról beszéltem, hanem nagytakarításról (nálunk legalábbis ezt jelenti a puccpasztába vágni). Felújításra nem is merek gondolni: a 4-es metró építéséhez 10 év és kb. 400 Mrd sem elég, mennyi kéne az 1-2-3 teljes felújításhoz?! Mivel a felújítás költsége sem lenne sokkal kevesebb, mint az építés, lévén a kieső funkciókat pótolni kell (buszok, ideiglenes megállók stb.), ráadásul a meglévő járatokban nehezebb dolgozni, mint az építés alatt állókban, a kiépített aluljárókon nehezebb levinni a szerelvényeket, sínpárokat (azok is elöregedtek már). Nem beszélve az összes szerelvény cseréjéről. szerintem az új építésének akár 60%-át is elérhetik a felújítás költségei, úgyhogy biztos, hogy 100 Mrd-os a nagyságrend (csak egy metrókocsi valami 300 millió Ft, és egy szerelvénybe ha jól tudom 6 kell).

Bandibacsi34 2011.09.02. 04:07:26

Hét én amikor Párizsban voltam, és megérkeztem a repülőtárről a Gare du Nord állomásra tisztára Köki feelinget éreítem. Persze a legtöbb képen egy szép, tiszta állomásnak látszik (az a kiarkat részeÖ, de ha ott vagytok, az a KÖKI!!!!
A londoni Clapham Junction állomás is kb. olyan, és a Nyugati Pályaudvar aluljárórásze se jobb.

www.youtube.com/watch?v=YuEz0TYBWZQ&feature=related

www.youtube.com/watch?v=8znv6cUm-QU

vastagbor.blog.hu/2011/08/16/mgyarorszagon_nincs_gyerekprostitucio_kiveve_a_nyugati_teri_aluljaroban
KÖKI
süti beállítások módosítása