Köki

Meguntam, hogy a köbánya-kispesti plázaépítést leginkább azok szívják meg, akiknek építik. Így hát indítottam egy blogot.

Kökiblog a Facebookon

Friss topikok

Linkblog

Önök kérték: válaszolt a KÖKI Terminál a mozis kérdésre

2011.08.04. 12:46 vakbottyan

A blogom kábé három hónapja működik, és szerencsére van annyi olvasója és kommentelője a bejegyzéseknek, hogy néhány következtetést le tudjak vonni. Plusz ehhez jönnek még hozzá a magánban elmondott vélemények. Két kritika hangzott el főleg, az egyik leginkább az elején: ne csak kritizáljak. Oké, ez jogos felvetés volt, úgyhogy azóta igyekszem írni a pozitív fejleményekről is. Márcsak azért is, mert mint lakónak nekem sem az az érdekem, hogy örökké káosz legyen itt. A másik kritika, hogy derítsem ki egy-egy dologról a másik fél (vagyis a KÖKI Terminál) véleményét is, illetve nem csak a véleményüket, hanem a döntéseik okát.

És a kacskaringós bevezető után végre megérkeztünk az egy szóval kifejezhető lényeghez: mozi! Miért nincs mozi? - ez az egyik leggyakrabban elhangzó kérdés a Facebook-oldalunkon és a kommentek között is az utóbbi időben. Például Relaxferi nicknevű olvasóm írta a kalandparkos posztnál: "Én Vecsésen lakom, és alig vártam hogy végre ne kelljen a Nyugatiig utaznom egy jó mozi miatt. Erre tessék, mozi nuku:( A kalandpálya már nem nekem való mert leszakadna alattam,a gyerekeknek jó lesz, de egy jó mozi nagyon kéne a közelben, nem tudom miért pont az marad ki???"

Úgyhogy fogtam magam és úgy döntöttem újabb színt viszek be a blogba. Megkérdezem az illetékeseket. Ez nagyon hasznos dolog a mezei bloggernek, mert ha válaszolnak, akkor azt tudom kiposztolni, ha meg nem, akkor azt, hogy basztak válaszolni.

A KÖKI Terminál válaszolt, és még csak nem is félvállról. Úgyhogy hajrá, akinek további kérdései vannak, az küldje el nekem, vagy tegye fel kommentben.

László Márton, pénzügyi és Kereskedelmi igazgató válasza:


"A mozi már a kezdetektől, 2006-tól kezdve komoly dilemma volt a fejlesztő részéről. Egyrészt mindannyian tudjuk, látjuk, hogy szeretnek moziba járni az emberek, ez a szórakozás és kikapcsolódás egyik leginkább bevett formája, másrészről a letöltések térnyerésével a mozik látogatottsága egyre csökken. Végül úgy döntöttünk, hogy nekivágunk, megrendeltük a ház tetejére kerülő mozi terveit, és egyben megkezdtük a tárgyalásokat a lehetséges üzemeltetőkkel. Az eredmény sajnos lehangoló volt. A tárgyalások alapján ugyanis olyan mélyrepülésben van az iparág, hogy ha mi meg is építettük volna a tervezett 4 termes mozit a tetőre, akkor sem lett volna olyan üzemeltető/bérlő, aki kibérelte volna. Mi ugyan biztosak vagyunk abban, hogy ennek a környéknek szüksége van egy többtermes mozira és ez egy jól működő vállalkozás lenne, de kénytelenek voltunk elfogadni és meghajlani a tapasztalattal rendelkező moziüzemeltetők véleménye előtt.

Szeretnénk viszont olyan aktív kikapcsolódási lehetőséget nyújtani a környéken élőknek, ami feledtetheti a mozi hiányát. Ezért lesz a tetőn egy műfüves focipálya, futópálya, kalandpark és mindenki számára nyitott, rendezett zöldtető sétányokkal. De nem vetettük el a mozi ötletét sem teljesen, terveink között szerepel, hogy a sportpálya területén nyáron szabadtéri vetítések lesznek!

Üdvözlettel:László Márton
Pénzügyi  és Kereskedelmi igazgató"

Csatlakozz a Köki-csoporthoz a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://koki.blog.hu/api/trackback/id/tr763118377

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Melyik mozit akarja eladni a főváros? 2011.08.04. 17:45:14

Bár már több egykori budapesti art­mozi kapott új vagy átmeneti funkciót, az értékesítési hullám egy időre biztosan lecsendesedik. Az új kezekben lévő Európa és Bem mozik mellett a Hunnia és az Átrium még keresi új gazdáját, de ...

Trackback: Melyik mozit akarja eladni a főváros? 2011.08.04. 17:45:14

Bár már több egykori budapesti art­mozi kapott új vagy átmeneti funkciót, az értékesítési hullám egy időre biztosan lecsendesedik. Az új kezekben lévő Európa és Bem mozik mellett a Hunnia és az Átrium még keresi új gazdáját, de ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wolfclaw · http://wolfclaw.blog.hu/ 2011.08.04. 13:16:03

"De nem vetettük el a mozi ötletét sem teljesen, terveink között szerepel, hogy a sportpálya területén nyáron szabadtéri vetítések lesznek!" Ehhez leginkább nyár kellene :D Amúgy ez a mozi kérdés anno a Sugárban is megoldódott, és mivel a környéken sehol sincs mozi így nagyon valószínűnek tartom, hogy ha más nem akkor lesz egy Köki Mozi :)

spontan · http://erdekessegek.info 2011.08.04. 13:22:15

A kérdés az, hogy a nem 3D mozinak van-e még létjogosultsága? 3D miatt még érdemes lehet elmenni egy látványos filmre, ha a 3D hozzáad az élményhez, de egyébként? Azért, hogy a zacskókkal zörgő, mobilozó idióták lerontsák a filmélményt?

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2011.08.04. 13:28:12

@spontan: a zacskókkal zörgő idióták a moziélményt biztosítják

egyébként szerintem korrekt válasz.

Gyulimali 2011.08.04. 13:28:37

Az meg ugye elég érdekes, hogy világszerte NŐTT 2008 óta a mozik bevétele...

gyongyi70 2011.08.04. 13:46:48

Tény, hogy mi se járunk gyakran, de ebben az árak mellett az is benne van, hogy a legközelebbi mozi is egy órányi utazgatásra van (Corvin), a fenének van ehhez kedve, amikor ott a TV a szobában...

Advanced Flight 2011.08.04. 14:02:40

Egyszerűen szar filmeket nyomnak a mozikban, ennyi. Ha meg évente kijön egy kevésbé szar, azért nem éri meg fenntartani a kócerájt.

PixelNinja 2011.08.04. 14:30:20

öööö..... Az Europarkban nincs mozi?
Az pont egy metrómegálló a KöKi-től.

kontraszt 2011.08.04. 14:42:08

nincs ... ha lenne oda járna mindenki

amúgy lehetne, ha most az OBI helyére bövülne az EUROPARK ...

Molenbruck Binko 2011.08.04. 14:46:51

Hát ha a KöKi-n nem éri meg a mozi, akkor az elég nagy ciki lenne a terminálnak, ha 1 km-rel arrébb viszont bejönne a business... Egyébként tuti mellébeszélés az egész. A mozi a bevásárlókp. látogatottságát is növelte volna. Nem hinném, hogy egy kalandpark túl sokáig fogja a sarat ott állni. Eleinte érdekes lesz, aztán látogatottság hiányában bezár. Nonszensz ez az egész...

cso zsi 2011.08.04. 15:14:41

Vajon a Csepel Plázában miért zárt be a mozi? Csak nem azért, mert nem volt kifizetődő a fenntartása?
Az utóbbi fél évben többször voltam moziban, mint az elmúlt tíz évben. Westend, Duna Pláza, Uránia.
Premier, és/vagy sikerfilmek esetén is fél házas vetítések, kivétel az Urániában az új magyar természetfilm, mert ott telt házas volt a harmadakkora nézőtér.
Verdák2, Transformer3 esetén mászkálni lehetett a nézőtéren, és a véletlen elcserélt helyből sem volt senkinek baja, mert volt elég üres szék.

focibuzi 2011.08.04. 15:32:33

szerintem korrekt választ adott a Kökis fickó. a mozi mostanában sajnos halott ügy, ahányszor moziba megyek, csak lézengenek benne az emberek.
a kalandpark fenntartása valszeg olcsóbb, ezért is építenek ezt, és nem mozit.

goodjohnwin 2011.08.04. 15:38:00

Anno, a 90'-es évek végén mozis körökben ismert volt az a sztori, hogy több nagy világcég is bejött volna üzemeltetőként az akkor megnyíló magyar multiplex-piacra. A Warner vezetője például Vajnával karöltve felült egy helikopterre, körberepülték Bp-et és az ürge megmutatta, hol lenne értelme pláza+mozit megépíteni. Majd megkérdezte, mennyi az átlag jegyár, ami akkor 500 Ft alatt volt, és azt mondta, hívják fel újra, ha 5 dollár felett lesz a jegyár. Időközben ezt elértük, ugyanakkor a költségek is nőttek, a piac telített lett, a termek viszont nem.
Ma már valszeg az Europark melletti üres telek gazdája sem várna magasabb ajánlatra, elfogadná, amit kínálnak, és épülhetne a mozi a meglevő pláza mellé (anno ezen bukott el a projekt) de most már senki nem akar arra a környékre mozit építeni.
A csepeli mozi kudarca, a Lurdy és a Pólus döglődése is bizonyítja (a Campona határeset tudott maradni), hogy pusztán a mozi hiánya egy környékről nem elég indok ahhoz, hogy építsenek egyet. Egy "panelproli" környéken sejthető, hogy nem lesz elég néző hosszú távon az elvárt jegyárak mellett. Még a Mom Park is többször kardélen táncolt, most az IMAX terem építésével talán magabiztosabbá válik pénzügyileg, de ha azt nézzük, hogy tervezésnél még 21 teremben gondolkoztak (utána jött a Mamut, és lehúztak a teremszámból) a mostani is erősen leértékelt jelentőségű.

Nevem Earl 2011.08.04. 15:39:03

Kicsit off, de specc Újpesten sincs mozi... Persze az ember nem hal bele, hogy pár buszmegállót és két metrót menjen a Duna Plazáig, de városban szinte mindenhol máshol moziba botlunk kilométerenként. Amúgy a Duna Plazát már rég csak a mozizó újpestiek tartják el.

Aszteroida-bányász metal énekes (törölt) · http://csakjotakarok.blog.hu/ 2011.08.04. 15:49:47

Kell egy projektor, egy laptop, meg 70 műanyag kerti szék, oszt' csá!

UltraTotálBrutál (törölt) 2011.08.04. 15:55:33

Csak 1 laikus kérdés. Az nem lehet, hogy igazából a többi mozinak nem éri meg, ha nyílna egy újabb? Végül is torta véges ugye, a szeletek meg csak egyre kisebbek lennének. A már most is mozit üzemeltetőknek meg a hátuk közepére se' hiányzik az új termekkel járó plusz ktg. (munkabér, közüzemi díj, takarítás, stb.)...

cso zsi 2011.08.04. 15:57:44

@Nevem Earl: 30-35 éve a váci út környéki fiatalok vagy a 3-as, 55-ös villamos vonalán található mozikat szedték csokorba, vagy a körúti+ Rákóczi útiakat. Gyakorlatilag csak Nagytétényben, és Pesterzsébeten nem voltunk moziban. Volt pár "késdobáló" fajta akkoriban, de egy jó filmért messzire elmentünk.

@Aszteroida-bányász metal énekes: Meg egy fal, vagy két lepedő összevarrva. Hetvenen nem voltunk, de 15-20 fős "vetítés" összejött már.

naezadurva 2011.08.04. 16:21:08

cso zsi, aszteroida!

Gondolom az ilyen házi vetítések után a film készítői ugyanúgy megkapták a munkájuk után járó pénzt, mintha moziban ment volna.
Torrentezés persze teljesen kizárt!

A moziknak egyébként tényleg nincsen könnyű dolguk. A forgalmazók ugyanis meghatározzák, hogy minimum és maximum mennyi ideig mehet egy film. Ha a mozi látja az első vetítéskor, hogy bukta a film, akkor is vetítenie kell hetekig (és fizetni a jogdíjat). Másik oldalról - az Avatarral pont ez volt - a teltházas filmekkel is le kell állni egy idő után, mert a forgalmazó már ki akar jönni a DVD-vel és nem akarja párhuzamosan a moziban is adni a filmet.

Arról nem is beszélve, hogy egy vetítésen több a kamera, mint az olimpián. A filmforgalmazók pedig a mozikat kényszerítik arra, hogy ezt kiszűrjék. Egy infrás megfigyelőrendszer sem két Ft ám!

ggaborx 2011.08.04. 17:05:37

Szerintem a mozinak úgy már nem nagyon van értelme, hogy szinte fillérekért lehet ma már "házimozit" összerakni. Legalábbis olyat ami a nagytöbbségnek igazi élményt nyújt.

Sokkal több értelme lenne elvinni "elitmozi" irányba az üzemeltetést. Kisebb termekkel, igazi kiszolgálással, parasztok távoltartásával, egyedi társaságok számára lehetne kínálni egy csomó extrát. Az Arénában van is valami VIP részleg, de nem igazán tudom, hogy miért VIP?! Nem kéne amúgy se VIP-nek hívni, mert az a többségnek ma már inkább taszító mint vonzó. Szóval lennének ötleteim, de az üzemeltetők itt is mint mindig a jól bevált sémákat erőltetik csak.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.08.04. 17:10:15

@PixelNinja: Ott nincs, és nem is lehetne hová berakni. Korábban tervezték, hogy az Üllői út átellenes oldalán építenek fel egy kulturális- és szórakoztatóközpontot (az 1998-as választásokon minden polgármesterjelölt ezzel kampányolt), ebből nem lett semmi.

cso zsi 2011.08.04. 17:20:08

@naezadurva: Olyan teljesen kizárt, hogy megvásárolt lemezt egy szülinapi bulin a laptop-projektor-fal kombón néznek 15-en?
Természetesen torrentezett anyagot is megnéztünk már, de ez nem azonos élmény egy 3D-s, vagy 20 méteres vászon helyett.
A megvett lemez csoportos vetítése meg illegális, ha jól sejtem. Vagy mekkora lehet egy család, vagy baráti kör, amivel nem követek el vétséget?

"Arról nem is beszélve, hogy egy vetítésen több a kamera, mint az olimpián. A filmforgalmazók pedig a mozikat kényszerítik arra, hogy ezt kiszűrjék"

Aha, ezért van az, hogy cirill betűs az összes friss film, itthon csak mozihangot kap, istentudja, mivel felvéve.
Pl. az Avatar kamerás-mozihangos divx verziója minden, csak nem élmény. Arra volt jó, hogy egy laptopkijelzőn nézve eldöntsem, akarom ezt 3D-ben, vagy megvárom, amíg megjelenik dvd-n.
Nézőtérről csak olyanok vesznek fel, akik "első" akarnak lenni.
Fejenkénti 1500-1800 forintért meg ne csodálkozz, ha nem rohannak a népek moziba. Tudom, nasit-üdítőt sem kötelező venni, de vigyél el két gyereket egy Verdákra, vagy Kung-fu Pandára, és elköltötted a havi mobilszámládat.

v2peti 2011.08.04. 17:35:24

Na ja, kamera! Csodaszépen mutathat a kamerával felvett film egy plazmatévén, vagy egy nagyfelbontású monitoron, 1.0-s hanggal, és zacskózörgéssel.

Ha a torrentetezést nem is lehet, és nem is szabad betiltani, de ha rajtam múlna, akkor a kamerázót lecsuknám! Na meg ki az az igénytelen, aki egy rosszul pozicionált képű, és nem megfelelő fényességű, enyhén remegő 1.0-s hangú filmet élvezni tud sok háttérzajjal. Plamazatévén különösen "élmény" lehet.

Jegkoko 2011.08.04. 17:58:08

@v2peti: Gondolom te még nem láttál igazán jó minőségű kamerás felvételt.Mert bizony van olyan ami simán elmenne egy közepes minőségű dvd ripnek.A hang meg sztereó, ugyanis utólag teszik rá a képre.

T3raYon 2011.08.04. 18:16:50

Korrekt válasz, de azért bele lehet kötni :)

Leginkább vitatnám a torrent letöltés vs. mozi dolgot. Aki a két élmény közé kiteszi az egyenlőségjelet annak úgy kell... ...még a néha bunkó mozilátogató közönség figyelembe vételével is a mozi élménye bőven meghalad otthoni (profi házimozi rendszert leszámitva) filmnézési élményt.

Gazdasági alapon a válasz úgy kritizálható, hogy az ingatlanfejlesztő milyen pénzügyi elvárást (érsd: bérleti dij elvárást) támasztott. Milyen gyors beruházás megtérülést várt el és mennyire értékelte azt a tényt, hogy a mozi esetleg az egész központ látogatottságát növelné? Egy szűk látókörű pénzügyi nézet, mely magas bérleti dijban mutatkozik meg, rövid távú nyereség elvű, azonnal kizár minden kicsit is számolni tudó vállalkozót mint bérlőt: a torrent mellett a mozilátogatottság -SZVSZ- legfőbb ellensége ma a válság következtében lecsökkent szórakozásra költhető pénz mennyisége a háztartásokban...

A másik, hogy a megamulti (bár mondjuk itt csak 4 termesben gondolkodtak) elképzelhető lehetett volna esetleg egy kisebb 1-2 termes mozi (mondjuk IMAX + egy kis terem), mely akár előadóteremmé v. közösségi térré alakitható és más célra is hasznositható - akkor kecske és káposzta is jól járhatna esetleg...?
Lássuk be: olyan sok párhuzamosan futó nagy közönség sikerfilm úgy sincs...

Hímtag 2011.08.04. 18:19:16

Én megelégednék egy 2 termes moszival is. Az egyikben mehetne a divat/menő film, a másikban meg egyéb jó filmek a világból. Nem csak a hollywoodi filmek vannak. Lehetne hozzá kávézó, söröző. Milyen jó lenne egy jó kis olasz/spanyol/német/francia mozizás....

gabbor 2011.08.04. 18:20:23

@v2peti: Na meg ki az az igénytelen, aki egy rosszul pozicionált képű...

Sokan vagyunk az ilyen igénytelenek, akiknek valóban nincs pénzünk 1500 forintos mozijegyre. Nem baj pajti, a lényeg, hogy TE jól lecsuknál mindenkit.

Shopping 2011.08.04. 18:32:45

Nyilván végeztek szociális felmérést és rájöttek, hogy az ott lakóknak nincs elég pénzük a jegyre.

Plusz arra sincs pénzük, hogy wc-hez biztonsági őrt állítsanak. Ennek hiányában, meg arrafelé eltünne a wc papír, a szappan, de lehet hogy még a csaptelep is... :(
Sad, but it's true.

Hímtag 2011.08.04. 18:37:22

@gabbor: ha már letölt az ember, várja meg míg kijön a dvdrip, vagy bdrip, aztán nézze azt jó minőségben. A kamerás felvételt nézni önmagában büntetés. Szerintem, ha nincs pénz mozijegyre, akkor várjuk ki a sorunk. Azért mégiscsak aljas dolog a lopás, akárhonnan nézzük. Szerintem nem hal bele senki ha egy 2-3éves filmet néz meg. Addig legalább kerestek a mozik is a forgalmazók is.
Lényeg, hogy jó lenne egy köki-mozi. Szórakozni jó lenne nekem 1000Ft-ért egy művészfilm is.

goodjohnwin 2011.08.04. 18:40:52

@ggaborx: VIP-terem az Arénában
3500-4000 Ft-ért kapsz egy kis termet, kevés, de hatalmas bőrfotellel, és a film előtt fél órával ehetsz-ihatsz a különbüfében (hidegkonyha, szendvicsek, kevés süti, pogi, szokványos mozivackok, üdítő, bor) be is viheted ezeket a terembe. Ennyi - ha egy kis extra kaja a randin (étterem helyett) és a kényelem megéri a +2000 Ft-ot, akkor nem rossz dolog. Egyszer érdemes kipróbálni (évforduló, szülinap, stb.)

Amúgy tényleg érdemes lenne elvinni a prémium felé a mozizást, de pl. kinek mit jelent az extra szolgáltatás: én utálom, ha esznek mellettem film közben, míg másnak az az extra, ha ezt megteheti, ráadásul jobb választékból összepakolva.

goodjohnwin 2011.08.04. 18:47:28

@naezadurva: a forgalmazók nem határozzák meg meddig mehet egy film, hiszen az az érdekük, hogy minél tovább fusson a kópia, több pénzt termeljen (nettó jegyár 30-40%-a a forgalmazóé). A mozik érdeke, hogy kiessenek a kópiák (kivéve ha tényleg nagy siker), hogy legyen helye a következő heti új filmeknek. Egy forgalmazó ha ne adj' isten le tudott zsírozni egy többhetes deal-t, akkor már örül, hiszen legfeljebb kisebb terembe rakják át, de a gyakoribb az, hogy a moziláncok diktálnak. Minél kisebb a forgalmazó, annál jobban ki van szolgáltatva a moziknak, olyan is van, hogy behoznak egy jó filmet, de annyi a blockbuster, hogy sehol nem találnak neki helyet... mondjuk mostanában ez kevésbé jellemző, mert már alig van független forgalmazó, a nagyok meg sakkban tartják egymást(kivéve pl. a Hopp c. tavaszi animáció, amit a Cinemacity nem vett fel, és csak pár moziban ment. volt egy kis vita a forgalmazó és a mozilánc között, a nézők meg lemaradtak egy jó filmről.

hallari 2011.08.04. 18:58:22

@v2peti: "Na ja, kamera! Csodaszépen mutathat a kamerával felvett film egy plazmatévén, vagy egy nagyfelbontású monitoron, 1.0-s hanggal, és zacskózörgéssel." Plusz még hozzájön a ki-bejárkálók árnyéka a vásznon. :) Legalább megvan a mozi élménye, ha már fizikailag nincs ott az ember. Jó persze, én se értek ezzel egyet, de ha igaz amit írtak egy kommentben, hogy 5 dollár fölötti jegyár esetén már komoly multikat is érdekel a dolog, akkor hol vannak ők most? A jelenlegi ár kb. 8 dollár, igazán jelentkezhetnének. Szintén egy másik kommentben írták, hogy rövidtávú megtérülésben gondolkodnak, amit a '80-as évek butikosainak szabadrabló árképzéséhez tudnék hasonlítani. Persze lehet erre azt mondani, hogy a plázák urai kérik a felháborítóan magas bérleti díjat (amiben van is igazság), és ezért ilyen magas a jegyár. Akkor viszont nem lehetne önálló termeket építeni? Csodálkozom is, hogy miért ilyen plázában bérlős a mai rendszer, amikor a régi mozik kivétel nélkül önálló ingatlanok, és javarészt művészfilmekből fenn tudják tartani magukat + némi állami támogatás.

ggaborx 2011.08.04. 19:36:27

@goodjohnwin: Szerintem pont az lenne a lényeg, hogy mindenkinek más és más lehetne a prémium és ezt kéne kiszolgálni. Ha nagyon elvetemült lennék még azt is mondanám, hogy akár 2 személyes "mozitermeket" is érdemes lenne kialakítani, hiszen jellemzően párban járnak az emberek moziba. Kapnának egy kisebb szobát, ahol profi moziélményben részesülnének mégpedig úgy ahogy nekik tetszik!

Persze lennének több személyes termek is.

F173 2011.08.04. 20:09:14

20 éve hetente jártam moziba, most jó ha évente 3-4 alkalommal.. Azóta van házimozim és egy hatalmas LCD tévém.

daito 2011.08.04. 20:22:43

A mozikat a következők ölik meg:
1. Technikai fejlődés - otthon 1 óra alatt le tudod szedni jó minőségben a filmet, csak forrás kérdése, háttértároló megint olcsó, DVD lemez 50 forint, 2 terrás HDD 20-25 ezerből kijön.

2. Az otthoni lehetőségek relatíve olcsók. DVD, szélessávú net - és most a legális oldalára gondoltam; ma egy nem friss, de jó film dvd-n 1-2000 forintból megvehető; de kb. 4 ezer forintig iszonyat nagy a választék; sőt ebbe már egész új filmek is beleesnek. Azért írtam 4 ezret, mert egy párnak alsó hangon ma ennyibe kerül egy mozi. 10 éve azért ez úgy nézett ki, hogy egy párnak kb. ezer volt egy mozi (jobb helyen), egy DVD meg nem állt meg 5 ezer alatt.
S akkor még csak a legális részről beszéltem; mert illegálisan meg minden olcsóbb - és nem nehezebb technikailag a kérdés, sőt, könnyebb.

3. Ma nem a filmek a menők, hanem a sorozatok. (Persze ennek több oka van.)

4. Ezek fényében a mozi drága; ezzel nem volna baj, ha mondjuk azzal járna, hogy prémium szolgáltatást is nyújtana. De a mozik azon túl, hogy modernek, 3D itt-ott, újak - gyk. vackok. Vagy meleg van, vagy hideg; ha rossz helyen ülsz akkor kitöröd a nyakad, megsüketülsz. Nem tudsz a taplók ellen mit tenni (rugdosók, zörgők, poénkodók, hangoskodók). El kell viselned a film előtt a 10-20 perc reklámot, azt, hogy valaki későn jön, vagy kimegy közben, felhívják. Ott zabálják melletted-mögötted a sajtos-tacos-öntetes vackokat, a pop-cornt; akkor persze bizonyos helyeken rád szólnak, hogy ne vigyél be, csak olyat, amit ott vettél.

S persze tudom, ez valahol a mozi hangulat része, csak ez idehaza drága.

5. A mozi időrabló dolog. Oda kell menni, megvenni a jegyed, venni valami innivalót, akármit előtte; akkor filmkezdés előtt legyél már ott, de várd ki a reklámokat. Ha nem a mozi mellett laksz, akkor odaút +parkolás +vásárlás1 +vásárlás2 +checkin +helyfoglalás játék + reklám van a film előtt; ez pl. nálam azt jelenti, hogy hétköznap egy kétórás mozi, az elvisz 3,5 órát, itt bent a városban.

halász jóska 2011.08.04. 20:50:09

@Hímtag: erre vannak a művészmozik, és azok se nagyon mennek sajnos. vörösmarty, tabán, európa, kicsit még ilyen a toldi meg a művész is, régebben a hunnia, bem... beülsz egy kávéra, megnézed a filmet, aztán utána egy sör/bor mellett megbeszélitek, kinek milyen volt. ez is elmúlóban sajnos.

teddyde 2011.08.09. 22:22:48

Nem kaptak IMAX licenszt, így nem érte meg a mozi.

kjetil 2011.08.09. 23:04:42

Nekem még mindig elképzelhetetlen hogy nem érte volna meg.Nem csak panelprolis azért a vonzáskörzet , Lőrinc, Imre ,Vecsés, Üllő , Monor mind olyan helyek ahonnan az emberek inkább ide jöttek volna moziba , nem mennek tovább a belvárosba.Én is ismerem már a letöltés fortélyait, de igenis jó program opció pláne rossz időben kimozdulni otthonról és elmenni mozizni:))))

goodjohnwin 2011.08.10. 22:23:11

@kjetil: a "vonzáskörzet" dolog már a Csepel Plázás CinemaCity-ben sem jött be, ott is annak kellett volna ellensúlyoznia a panelprolis környéket.

ozirisz · http://el-maszat.blog.hu 2011.08.16. 21:32:35

Ha már a Terminál megépülésével kapcsolatban mindenki az Europark vesztét emlegeti, az EP most kijátszhatná a mozi-kártyát (a gödröt kiásták már hozzá, azóta ott rohad az egész). Lehet, hogy vonzana annyi látogatót egy mozi, amiből megélnének a Terminál után is.

v2peti 2011.08.25. 18:45:51

"Sokan vagyunk az ilyen igénytelenek, akiknek valóban nincs pénzünk 1500 forintos mozijegyre. Nem baj pajti, a lényeg, hogy TE jól lecsuknál mindenkit. "

1. Ha nagyon érdekel, akkor moziba megyek, nemcsak plázamozi van, ha egy kicsit később is, de sok film megjelenik az olcsóbb mozikban is.
2. Na meg előbb-utóbb lesz DVD-rip is a torrenten.

A kamerás mobilt meg lehet zavarni infravörös fénnyel, így nagy eséllyel a kézikamerákat is hülyére lehetne venni, pár mp-es infrasugárzással, amiből a normál nézők nem látnak semmit.

Amúgy utálom a szerzői jogvédőket, de azért mindennek van határa. Ne a trambulinról hugyozzunk a medencébe! Elsőként a jogvédőket csuknám le, a kamerásoktól csak elkoboznám a tévéjüket és csak mobilon nézhetnének mindent, de maxiumum 320x240-es felbontásban.

spofiltur 2011.10.03. 20:51:57

Hát engem ez ahír, hogy nem lesz mozi letaglózott teljesen !Több éve abban reménykedem, azt olvastam,hogy lesz mozi a Kökin. Sehol nincs mozi,dél-pesten, de még kelet-pesten se ! Úgy látszik nagyon rossz helyen lakom Kispesten, ez a főváros legrosszabb része mozis szempontból.Ha moziba szeretnék menni, márpedig azért elég sűrűn járok, utazzam át fél pestet !Nevetséges az egész, egy nagy reménnyel lettem szegényebb !!Pedig metró, vasút, busz végállomás is van itt !!

BobaNorbi 2011.10.11. 21:49:18

Tök jó! Már ha tényleg lesz szabadtéri vetítés és lehet is hallani majd... :)

James Pond 2011.10.18. 14:38:40

Én a napokban szembesültem a dologgal, hogy nem lesz mozi a KÖKI-n. Azóta lelkibeteg vagyok. Én még járok moziba, igaz az olcsó napokon és a telefonos társaság kedvezményével. Azt is be kell látni hogy a mai filmek minősége is hagy kivánni valót maga után. Valamint nézem a letöltéseket is, bevallom és sokszor egyszerűen nem értem, egyes filmekre egyáltalán miért költöttek dollár milliókat, mert számomra nézhetetlenek. Szerintem a környékről összejött volna egy 2-3 termes mozi közönsége ennek ellenére. Talán nem kellene olyan drágán adni a jegyeket és akkor lenne néző. Lásd. moziünnepes rendezvényeket amikor szabályosan elfogytak a jegyek. Ez a kezdeményezés is megszünt. Ha mondjuk 500 lenne a jegy talán még Újpestről is elmetróznának ide. /A moziünnepeken hasonló jegyárak voltak/. A szabadtéri mozizásnál meg csak azt felejtik el, hogy nem messze van Ferihegy, sokszor még a lakásban is zavaró a zaj nem egy szabadtéri vetítésen.

Rece Fice 2012.06.28. 13:13:54

Itt a nyár.Most mi a hír a szabadtéri moziról?
KÖKI
süti beállítások módosítása