Köki

Meguntam, hogy a köbánya-kispesti plázaépítést leginkább azok szívják meg, akiknek építik. Így hát indítottam egy blogot.

Kökiblog a Facebookon

Friss topikok

Linkblog

Ki tervezte a KÖKI űrállomást?

2011.06.27. 12:00 vakbottyan

A KÖKI űrállomás tervei nem a bajkonuri mérnökök irodáiban, hanem a MÁV Tervező Intézet (MÁVTI) tervezőasztalain láttak napvilágot. Kővári György (fényképe baloldalt, a fép forrása: MÉSZ) és két munkatársa, Koppányi Imre és Koppányi Miklós voltak a szülőatyák.

Az építkezés 1978-ban kezdődött, az ünnepélyes avatás pedig 1980. március 29-én történt. Ez egybeesett a hármas metró Nagyvárad tér és Kőbánya-Kispest közötti, II/A szakaszának átadásával, ugyanis a hármas metró nem egyszerre, hanem különböző szakaszokban épült föl, és részletekben adták át a nyilvánosságnak.

A csomópont célja az volt, és ez ma is ugyanúgy megmaradt, hogy összekösse a belvárost a „külkerületekkel”, és az agglomerációval, Gyállal, Ócsával, Monorral (és még lehetne sorolni). Ha már itt tartunk, ne felejtsük el azt sem, amiért állandó kritikák és közröhej céltáblája a KÖKI: hát persze, sokszor ide futnak be a reptérről a külföldiek, és ezt a levegőt szippantják be először a hazatérő, bőröndjeikkel a lépcsőn botladozó magyarok.

A KÖKI átadása. A kép Mr.Retro remek gyűjteményéből való:

 

Annak idején a gyalogos felüljárónak nem csak közlekedési funkciói voltak, hanem találtunk itt a jegypénztárakon kívül ABC-t, újságosokat, nyilvános WC-t, és igen, székeket is, amire leülhettek az erre járók. És, hogy az egészhez följussunk, kaptunk fölfelé haladó mozgólépcsőket is. A szerkezeti felépítéshez érdekességképpen hadd idézzem a Fövarosi.blog részletekbe menő leírását, ami annyira retró, hogy a fal adja a másikat: „A gyalogos felüljáró előre gyártott, a helyszínen szerelt acélszerkezetű vázas, könnyűszerkezetes födémből készült. Oldalait egyes részeken üveglapokkal, más részeken az akkor korszerűnek számító műanyag lapokkal borították. Mára talán kicsit megutáltuk és gagyinak tartjuk a túl sok műanyagot, de emlékezzünk vissza a tévében sugárzott "Mert ez műanyag..." reklámra: az anyaghasználat nagyon is jellemző a korra.

Jellegzetes homlokzati elemmé vált a narancssárga műanyagból kialakított szendvicspanel, benne a nyolcszögletű, alumíniumkeretes ablakokkal. A műanyag homlokzati elemeket a balatonkenesei SIRÁLY Vas- és Műanyagfeldolgozó Szövetkezet készítette a vitorlás hajók készítéséhez kifejlesztett technológiával. A kivitelező a 21. sz. Állami Építőipari Vállalat volt.”

A Mission-Team fotója az indáról beágyazva: 

Mission-Team: DSCF3198

 

Az ÁÉV-ről jut mellékesen eszembe: emlékszünk még a kék színű mackófelsőkre, amiket a melósok hordtak, hátukon a 21. sz ÁÉV felirattal?

Ahogy mondtuk, a tervező Kővári György volt, aki jó pár, mindannyiunk számára ismerős csomópontot tervezett még. Ahogy életrajzában is olvasható, „munkái együtt követik a MÁV 60-as, 70-es évekbeli történelmét”. 25 évesen készítette el a Kazincbarcikai vasútállomás terveit, ’67-ben a balatonfüredi vasútállomást és a budapesti Baross téri aluljáró-rendszert tervezte meg.

A 70-es években a metrót építő METRÓBER-nél dolgozott, így kapott megbízást Budapesten az Marx tér (Nyugati tér) áttervezésére (egyébként ’82-ben ő a Skála Metró építésze is), majd a Déli pályaudvar átépítésére. A hetvenes évek végén tervezte meg szemlélődésünk tárgyát, a Kőbánya-Kispest metró végállomást, amelyet 1981-ben adtak át a forgalomnak. Kővári György 1982. január 26-án hunyt el, akkoriban a MÁV kórház rekonstrukciós tervein dolgozott, vagyis a KÖKI leromlását és elbontását már nem láthatta.

A bejegyzés megíráshoz nagy segítséget nyújtott a Fővárosi blog cikke

Mi lesz veled, Köki-csoport a Facebookon - Csatlakozz!

A bejegyzés trackback címe:

https://koki.blog.hu/api/trackback/id/tr922899669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

HgGina 2011.06.27. 13:55:10

A Skála Metro egész pofás lett akkoriban. Ma se lenne csúnya, ha megfelelően karbantartanák. De a Baross téri aluljárórendszer a Marx téri átszervezéssel együtt katasztrofálisan sikerült(az össze nem találkozó híd történetén most ne röhögjünk).
A KöKi már építésekor is röhejes volt. A Dáli pu. meg nagyon hasonló kaptafára készült mint a Skála. De ezek legalább némileg elfogadhatók. Sajnálom ezt az embert, mert nem sok maradandó lrtlket alkotott. Középszerűt, ötlettelent, felejthetőt annál többet.

HgGina 2011.06.27. 13:56:23

Nocsak, lenyelte a blogmotor a hozzászólásomat?
Vagy csak egy véleményen van velem, halottakról jót vagy semmit. Tehát inkább semmit.

phaszfej 2011.06.27. 14:29:09

Az egész országot le kéne atomozni és újjáépíteni. Az épületek 99 százaléka egy rakás fos.

aha, persze 2011.06.27. 14:42:30

@HgGina: "A KöKi már építésekor is röhejes volt."
(Nem kötözködök!) Te személyesen láttad 1980-ban a frissen átadott KöKit? A '80-as évek agyával-ízlésvilágával-szemléletmódjával-divatjával vizsgálva mondod ezt?

Anti Anyag (törölt) 2011.06.27. 14:57:45

Ma már nem sok értelme van. A metrónak ki kellene mennie a reptérre és esetleg tovább is.

endre2714 2011.06.27. 16:04:37

@Anti Anyag: Én is ezen gondolkozom jó pár éve. A gyorsvasút árából meg lehetne csinálni, hogy a felszínen a metró a vonatsínek mellett kimenni ferihegy (bocs, a liszt) 1-re, ami költséges lenne, hogy ott lebukna és kimenne a 2-re. Igazából ennek sokkal több értelme lenne, mint a gyorsvasútnak, máshol is általában ezt a megoldást használják.

Don Quixote de la Ferko 2011.06.27. 16:06:08

@HgGina:

"De a Baross téri aluljárórendszer a Marx téri átszervezéssel együtt katasztrofálisan sikerült(az össze nem találkozó híd történetén most ne röhögjünk)."

Az össze nem érő híd a Marx téren volt (Nyugati).
A röhej stimmel.

Don Quixote de la Ferko 2011.06.27. 16:07:39

@luciferko:

Bocs. Benéztem valamit. Nem szóltam.

kkk666 · http://www.vizvezetekszereles.info/ 2011.06.27. 16:53:00

@phaszfej: mármint az összes szocreál remekművet, vagy egyébként mindent?

kökény80 2011.06.27. 16:55:45

Nagyon sajnálom a méhsejtablakokat! Igazi retros jellegzetesség volt, legalább egy részét hagynák meg! Vagy 1-1 darabot tennének el emlékbe a helytörténeti meg egy közlekedési múzeumba. Ehelyett elherdálják mind, és egy semmitmondó színű átlagplázát építenek.

dombovarivanda 2011.06.27. 17:24:04

@HgGina: nem kötözködésképpen, de nagyon kíváncsi lennék, hogy Te, de mondjuk méginkább azok, akik zsigerből fanyalognak mindentől, ami ebben a korszakban épült, vajon miket álmodtak volna akkor azokra a helyekre. De még azt is megnézném ma milyen épületeket izzadnának ki magukból...

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2011.06.27. 17:26:32

Nekem tetszett a regi Koki epulete hangulatos volt.
Kar erte.

phaszfej 2011.06.27. 17:53:15

@kkk666: Természetesen mindent. A 19. sz. második felétől csak szar épül.

Fue · http://www.english-hungarian.com 2011.06.27. 17:57:28

A KöKi nagyon modern volt, amikor új volt. Csakhogy minél modernebbnek tűnik valami átadáskor, annál durvábban retrós lesz már 20 év múlva is.

cassio 2011.06.27. 17:59:35

@phaszfej: te tenyleg az vagy! S ez most komoly.

cassio 2011.06.27. 18:02:01

@luciferko: valamint az sem stimmel hogy nem ez a ficko tervezte azt a feluljarot sot (mar tobb cill volt rola a kozelmultban) a hiba az a technologia be nem tartasa miatt tortent s nem tervezesi hiba volt.

karikaV43 2011.06.27. 18:36:02

@phaszfej: járj lovon,a szocreálhoz a kökinek semmi köze.Műveletlen vagy bocs.

Almandin 2011.06.27. 18:43:15

Jópofa építmény volt. Nekem a méhkaptárak jutottak róla az eszembe.

pause 2011.06.27. 18:56:55

nade azt mondjatok,meg hogy a kokis pizzasok atkoltoztek e a hatar utra vagy azegy masik pizzas?

zeneovi 2011.06.27. 19:11:50

Szerintem, ez a tervező, ha nem ide születik, vagy nem akkor, hanem később, nagy hírnevű építész lehetett volna. A Baross téri régi aluljáró-rendszer a közepén azzal a térrel rohadt jó és ötletes volt, a KÖKI pedig igenis nem retró, hanem éppen ellenkezőleg, a legmodernebbül kinéző, akkor már-már űrközpontnak beillő, a funkcióit a mai szemmel is egyedülállóan megvalósító, intermoduláris csomópont, amilyenről a mai napig is csak álmodunk, csak mondják a fejesek, hogy kéne hasonló, de miből.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2011.06.27. 19:46:42

HgGina : Amellett hogy fikázol, nézz utána a NYUGATI téri felüljáró történetének, és megtudod, miért nem ért össze (megsúgom, összeért). Urban legend a dolog, persze a tervező életébe került kb mégis.

magyar bucó 2011.06.27. 20:12:40

"25 évesen készítette el a Kazincbarcikai vasútállomás terveit..."

Jó elvtárs lehetett.

gab87 2011.06.27. 21:02:34

Nem volt rossz az épület, de sajnos az utolsó évek állapota miatt mindenki csak a rosszra emlékszik

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.06.27. 21:21:51

Nézzétek meg ezt a képet:
kozlekedes.freeweb.hu/publikal/budapest/bpro0012.jpg
Ezen szerintem kurva jól néz ki a KÖKI - de én elfogult vagyok :-)

postata 2011.06.27. 21:39:41

Szerintem krvajó. Szörnyű, hogy bármit el lehet pusztítani, bármire rá lehet fogni bármit. Ennek már annyi. Minden nap arra jártok, és ami már elészült az új trágyából... olyan, mint egy szr nyugati akciófilm. 100000 szer láttam már ugyanezt 1000000 másik helyen. Unlalmas lesz, és krvára tipikus, személytelen. Lehet, hogy sokaknak nem tetszett a régi épület, de pont ez a lényeg, olyan volt mint a kelkáposztafőzelék, megosztó, véleménye mindenkinek volt róla, és legalább volt személyisége. Ennek az újnak nem lesz. Egy a sok monstrum közül, parasztvakítás kamuval díszítve.

2011.06.27. 21:53:43

@fovarosi.blog.hu: Én akkor születtem, de azért az így is lejön, hogy akkor tényleg modernnek hathatott. Pláne a sok szedett-vedett bódé, árus és hajléktalan nélkül.

prim 2011.06.27. 21:56:32

Régen minden jobb volt és most minden szar!!
Viccet félretéve megnézném hogy nézne ki bármelyik pláza 20 év múlva, ha annyi pénzt költenének állagmegóvásra és takarításra mint a KÖKI-re az utóbbi 20 évben...

soproni1 2011.06.27. 21:57:34

@KárászAti:

Igaz. Inkább a bűz meg a mocsok tette ruppótlanná az épületet, mint az építészet.

magyar bucó 2011.06.27. 22:31:34

@postata: A köki az anyagválasztás miatt lett nagyon gyorsan ócska és gagyi. Megfakultak, bemattultak a műanyagidomok.

Az újból még semmi sem látszik, de te már most tudod, hogy utálod. Nem vagy te egy kicsit előítéletes?

kkk666 · http://www.vizvezetekszereles.info/ 2011.06.28. 11:04:13

@phaszfej: tehát minden, ami 1850 előtt épült jó, minden ami utána az szar?

phaszfej 2011.06.28. 12:43:15

@kkk666: Egész pontosan 1851. január elsejétől kezdődik a 19. század második fele.

kkk666 · http://www.vizvezetekszereles.info/ 2011.06.28. 12:48:00

jeee!
a kérdés továbbra is fenn áll.
tehát minden, ami 1851 január 1-e előtt épült jó, minden ami utána az szar?

kkk666 · http://www.vizvezetekszereles.info/ 2011.06.28. 12:48:34

@phaszfej:
jeee!
a kérdés továbbra is fenn áll.
tehát minden, ami 1851 január 1-e előtt épült jó, minden ami utána az szar?

magyar bucó 2011.06.28. 13:25:01

@kkk666:
Úgy valahogy. :)
Régen is építettek csúnya, nem praktikus épületeket, de azokat már régen lebontották/átépítették. A kortársakat viszont teljes rémségükben élvezhetjük.

kkk666 · http://www.vizvezetekszereles.info/ 2011.06.28. 16:07:46

@magyar bucó: nekem tetszik a teljes andrássy út, a hősők tere, az opera, a balett intézet stb. ezek mind a milleniumra készültek, tehát épülésük ideje a 19. század végére, a 20. század elejére tehető. ezen kívül jártam 4-5 európai nagyvárosban és összehasonlítva budapest is van olyan érdekes, csak sokkal koszosabb. hozzá kell fűzni, hogy jómagam kedvelem az eklektikus összképet, amit fővárosunk nyújt.

postata 2011.06.28. 20:01:55

@magyar bucó: biztos az anyagválasztás az oka, én nem kritizáltam a műanyag részeket.
Lehet vannak előítéleteim, de kinek nincsenek úgy általában? Asszem azért jogosak az előítéleteim látva az ország többi plázáját mindezt hasonlítva a köki korábbi épületéhez. Neked tán nincsenek előítéleteid, ha azt hallod pl. "brazil szappanopera" ? :)
KÖKI
süti beállítások módosítása